Társoldalunk:

Alonso mégis a McLarennel indul az idei Indy 500-on

2020.02.26. 10:39

Fernando Alonso indul az idei Indianapolis 500-on, méghozzá újra a McLaren színeiben, akikkel tavaly még kvalifikálni sem tudta magát a legendás oválpályás viadalra.

Eldőlt, hogy mit fog csinálni a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernandi Alonso idén májusban, az Arrow McLaren SP IndyCar csapat ugyanis bejelentette,

két állandó versenyzőjük mellett egy harmadik autót biztosítanak a spanyolnak, hogy részt vegyen a 104. Indianapolis 500-on.

Az F1-ből 2018 végén távozó pilótának ez lesz a harmadik próbálkozása a Tripe Crown megszerzésére, az indianapolisi futamon azonban eddig csak egyszer, 2017-ben vett részt, miután tavaly a McLaren színeiben kvalifikálni sem tudta magát.

2019-ben a kvalifikáció jelentette a végállomást a spanyolnakForrás: Matt Fraver/Matt Fraver

A májusi Indy 500 lesz Alonso idei legfontosabb versenye, miután jelenleg nem vesz részt egyetlen sorozatban sem. A Le Mans-i 24 órást az utóbbi években kétszer is megnyerő spanyolnak már csak a Borg-Warner Trophy hiányzik ahhoz, hogy teljesítse az eddig csak Graham Hillnek sikerülő Triple Crownt, azaz megnyerje a monacói F1-es futamot, a Le Mans-i 24 órást és az Indy 500-at.

Alonso a McLaren és a Schmidt Peterson Motorsports összeolvadásából létrejövő Arrow McLaren SP 66-os rajtszámú, Chevrolet-motor által hajtott autójával körözhet majd Indianapolisban, csapattársai az istálló állandó pilótái, Patricio O'Ward és Oliver Askew lesznek. A spanyol először április 30-án, az idei Indy 500 nyílt tesztnapján léphet először pályára. „Versenyző vagyok, az Indy 500 pedig a világ legnagyszerűbb versenye – nyilatkozta. – Imádom az elképesztő szurkolókat, akik mindannyiunknak olyan különlegessé teszik ezt a versenyt, és akik miatt vissza akarok térni. A lehető legnagyobb a tiszteletem a verseny és mindenki iránt, aki elindul rajta. Minden, amit szeretnék, hogy harcba szállok ellenük, és a legjobbamat nyújtom, mint mindig."

2017-ben az élmezőnyben szerepelt, de a hajrában motorhiba miatt kiesettForrás: AFP/2017 Getty Images/Jared C. Tilton

Miután januárban hivatalossá vált, hogy Alonso már nem a McLaren nagykövete, az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a tavalyi fiaskó után nem is a wokingiakkal tervez elindulni Indianapolisban, hanem inkább a győzelemre nagyobb esélyt kínáló Andretti Autosportnál keres ülést magának.

A Racer értesülései szerint talált is, az Alonsóval híresen rosszban levő, az Andrettinek motorokat szállító Honda azonban az utolsó pillanatban megvétózta a megállapodást.

Noha a McLaren az idén már teljes évet megy az IndyCarban, és nem teljesen önállóan, hanem egy tapasztalt istállóval szövetkezve teszi mindezt, érthető módon Alonso nagyobb esélyt láthatott az indianapolisi sikerre az Andrettinél. A mostani bejelentés után mindenesetre azt nyilatkozta, mindig is a McLaren volt az első számú opciója.

Tavaly nagy csalódás érte IndianapolisbanForrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

„Fontos volt, hogy felmérjem a lehetőségeimet az idei versenyre, de az Arrow McLaren SP mindig is a listám tetején volt. Különleges a kapcsolatom a McLarennel, sok mindenen keresztülmentünk együtt, ez pedig létrehoz egy köteléket, egy erős hűséget – mondta a spanyol. – És ami ennél is fontosabb, lenyűgöz, ahogy az új szervezet erős csomaggá fejlődik a Chevrolet partnerségével. A csapat tele van tapasztalt, kvalifikált emberekkel és nagyszerű erőforrásokkal, biztos vagyok benne, hogy versenyképesek lehetünk."

Sam Schmidt, az istálló társtulajdonosa korábban azt nyilatkozta, az Indy 500-nak szüksége van Alonsóra. „Fernando csatlakozása olyan tapasztalatot és szakértelmet hoz a csapathoz, amiből két fiatal és tehetséges állandó pilótánk, Oliver és Pato is profitálni fog. Az autóink gyorsak Indyben, őszintén hisszük, hogy megvan a tehetsége, hogy ne csak résztvegyen a versenyen, hanem az élmezőnyben küzdjön. Ez a Chevrolet motorjaival és a csapat tapasztalatával kombinálva a mi hármasunkat a mezőny egyik legerősebb felállásává teszi."

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője is üdvözölte korábbi pilótája érkezését. „Mindig is nyitottak voltunk Fernandót egy harmadik autóban indítani az Indy 500-on, úgyhogy örülünk, hogy úgy döntött, csatlakozik hozzánk. Fernando az egyik legnagyszerűbb autóversenyző, fantasztikus, hogy a csapatunk tagja lesz."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK