Társoldalunk:

Binotto: Leclerc bizonyított, de jöhet még csapatutasítás a Ferrarinál

2020.02.25. 08:41

Charles Leclerc felnőtt Sebastian Vettel mellé, de a Ferrari érdekétől függően az idén is jöhetnek csapatutasítások, jelentette ki Mattia Binotto.

A 2020-as szezon során folytatódhat a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és fiatal csapattársa, Charles Leclerc rivalizálása a Ferrarinál. A monacói pilóta tavaly meglepetést okozott azzal, hogy az összesítésben több pole pozíciót, győzelmet és pontot szerzett rutinosabb kollégájánál, ráadásul többször is feszültség alakult ki a két versenyző között.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke tavaly bevallottan Vettelt favorizálta, de Leclerc remek formája egyértelműsítette, hogy az ifjú tehetséget nem lehet egyszerűen félreállítani az útból. Szereplésével Leclerc új szerződést és egyenlő elbánást kapott, de Binotto kész az idén is belenyúlni a sorrendbe, ha szükséges.

Leclerc tavaly még Vettel árnyékában kezdett, az idén már más a helyzetForrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media/Eric Alonso/Mb Media

„Szerintem [Leclerc] bizonyította, hogy felkészült. Szenzációs és remek szezont teljesített tavaly, és a végeredmény terén elért ugyanarra a szintre, mint Sebastian – mondta a svájci szakember. – Bizonyította, hogy meg tudja csinálni, ezért helyes, hogy a 2020-as évet egy szinten kezdik. Azt is tudják, hogy a csapatnak prioritást kell élveznie, így utasítások ismét előfordulhatnak.”  

Nem mondom, hogy szabadon versenyezhetnek csapatutasítások nélkül, az egész istálló érdekében lehetnek parancsok, de ehhez tiszta helyzetek kellenek.”  

Binotto a tél folyamán többször is hangsúlyozta, hogy jobb kommunikációra törekszik a pilótákkal, és elérné, hogy a versenyzők megbízzanak a csapat döntéseiben, akkor is, ha kiélezett helyzetbe kerülnek és nem rendelkeznek minden információval. Úgy vélte, a tavalyi leckék az egész istállónak jót tettek.

Vettelnek nincs még szerződése, de a Ferrari megtartaná őt isForrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

„Nekik és nekem is hasznos volt a tavalyi év, hogy megismerjük egymást, és tudjuk, hogyan kellene viselkednünk, milyen szabályokat kell felállítani a csapaton belül, és mi a prioritás. A csapat elsőbbséget élvez – részletezte Binotto. – Szerintem a versenyzők is jobban ismerik már egymást, jobban viselkednek.” 

Vettelt és Leclerc-t a Ferrari korábbi és jelenlegi vezetői is megfeddték, miután a tavalyi Brazil Nagydíjon összeütköztek, de Binotto elismerően nyilatkozott a pilóták munkájáról. 

„Nagyon elégedett vagyok az egyeztetéseink szintjével, és azzal, hogy mennyire hozzájárulnak az autó és a csapat fejlesztéséhez. Alapvetően nem sokat lehet mondani nekik, mert tökéletesen megértik, hogy miként kellene viselkedniük a pályán.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK