Vágólapra másolva!
Nagy feltűnést keltett a Mercedes azzal, hogy az előszezoni F1-es tesztelés második napján újszerű kormányművet vetett be Lewis Hamilton autóján. A brit pilóta és James Allison sem tart attól, hogy betiltják az innovációt.

Innovatív fejlesztést vetett be a Mercedes a barcelonai F1-es tesztelés második délelőttjén: Lewis Hamilton belső kamerás felvételén egy Twitter-felhasználó észrevette, hogy a brit pilóta változtat a kormányoszlop helyzetén, maga felé húzza és eltolja magától a kormányt, ami Forma-1-es autóban példátlan folyamat.

A nagyközönség és a csapatok is rögtön fürkészni kezdték a megoldást, amit a Mercedes később DAS-nek („dual axis steering” vagyis körülbelül kéttengelyű kormányzás) nevez, egyesek rögtön szabálytalannak is vélték, de James Allison, a csapat technikai igazgatója és Hamilton is elárulta, hogy a megoldásról az FIA is tud, és nem aggódnak, hogy betiltják azt.

Mindenki fürkészni kezdte a Mercedes innovációját Forrás: AFP/Lluis Gene

„Nem valószínű, hogy sokkal többet elárulok róla annál, amit a tévében is láthattak – jelentette ki Allison az F1 hivatalos sajtótájékoztatóján. – Van egy rendszerünk az autón, ami újszerű ötlet. Ad egy extra dimenziót a versenyzőnek a kormányzás terén, ami remélhetőleg hasznos lesz az év során. Azt megtartjuk magunknak, hogy pontosan hogyan és hol használjuk.”

Allison hozzátette, a bevetés nem meglepetés az FIA számára, egyeztettek erről a szövetséggel és nyilvánvalónak tartja, hogy mit engednek meg a szabályok a kormányzás terén.

A brit szakember mellett a hatszoros világbajnok Hamilton is helyet foglalt, de természetesen ő sem akart részletekbe bocsátkozni az újdonsággal kapcsolatban. Azt mondta, egy délelőttnyi tapasztalat alapján nem is tud sokat mondani, egyelőre próbálják kiismerni a rendszert. „Biztonsági szempontból nem volt problémás, az FIA számára is okés a projekt” – szögezte le.

Hamilton lelkes volt, mert a csapata továbbra is új innovációkkal rukkol elő, hogy az élen maradjanak, és méltatta az istállónál dolgozó „nagyszerű elméket”. Hasonló véleményen volt Allison is, aki úgy vélte, a DAS „talán a leginkább nyilvánvaló az új W11 számos újítása között”, de akadnak még fejlesztések, amelyek szabad szemmel nem annyira láthatók, mint a kormánymű.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az Auto Bildnek nyilatkozva megkérdőjelezte az eszköz szabályosságát, szerinte annak működési elve a betiltott aktív felfüggesztést idézi.

Szakértők vizsgálják az újítást

A Jordan korábbi technikai igazgatója, Gary Anderson a The-Race.com hasábjain összegezte, hogy a szerkezet a gumikezelés egyik régi problémájára ad választ. Ennek lényege, hogy a kanyarokban a nem terhelt első gumi a belső oldalfalától körülbelül 50 mm-re hajlamos a túlmelegedésre, ez különösen a hosszú, elnyújtott kanyarokban gond, mint a barcelonai 3-as vagy a Parabolica.

Nem mindig használja a Mercedes az újítást Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Fékezéskor a pilóta könnyedén előretolja a kormányt, gyorsuláskor pedig könnyen maga felé tudja húzni azt, ezzel a rendszer révén mechanikusan képes változtatni a kerékösszetartást, és befolyásolni a gumik hőmérsékletét a pálya adott szakaszának megfelelően. Miközben a pilóta közeledik a kanyarhoz, alaphelyzetbe állítja a kerékösszetartást (növeli a széttartást), ezzel az autó kevésbé lesz ideges a kanyarban, a kigyorsításnál pedig visszahúzhatja, így növelheti a tempót az egyenesben és a gumikat is kisebb terhelésnek teheti ki. Anderson kiemelte, hogy Monzában nagy előny lehet egy ilyen rendszer.

Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója az Auto Motor und Sport kérdésére rámutatott a kiskapura is, amit a Mercedes kihasználhatott: „Amennyire látjuk a videón, az eszköz a kormánymű része. A szabályok csak azt mondják ki, hogy a pilóta a kormányzás által változtathatja az első kerekek helyzetét. Az viszont nincs részletezve, hogy hogyan és mikor” – vélte a szakember, aki úgy látta, a rendszer egyelőre mechanikusan működik, hidraulikával kisebb lenne a mozgás.