Társoldalunk:

Lezárult a halálos Forma-2-es baleset vizsgálata

2020.02.07. 18:50

Senki sem hibáztatható Anthoine Hubert tavaly augusztus 31-én, a belgiumi Forma-2-es főfutamon történt haláláért. Többek között ez derült ki az FIA vizsgálatából.

Több mint öt hónappal Anthoine Hubert halála után elkészült a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos jelentése az augusztus 31-én, az F1-es Belga Nagydíj keretében rendezett Forma-2-es főfutamon történtekről.

A szakértők megállapították, hogy senki sem tehető felelőssé a történtekért, azoknak nem volt egyetlen konkrét kiváltó oka.  

A verseny második körének kezdetén, az Eau Rouge-kanyarban törént négyes karambolban a 22 éves francia pilóta életét vesztette, az autójába belerohanó Juan Manuel Correa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Rajtuk kívül még Giuliano Alesi, a korábbi F1-es pilóta Jean Alesi fia, valamint Ralph Boschung volt érintett.

Hubert autója a baleset utánForrás: AFP/Remko De Waal

Az FIA szakértői a különböző felvételek, telemetriai adatok, a résztvevőkkel készített interjúk és a baleset fizikai bizonyítékainak segítégével, fázisonként elemezték a Correa és Hubert halálos kimenetelű ütközéséhez vezető láncreakciót. A vizsgálatok során megállapították, hogy egyetlen ok helyett „több tényező együttes hozzájárulása" miatt volt ennyire súlyos a baleset, bizonyítékot pedig nem találtak arra, hogy „bármelyik versenyző ne a helyes módon reagált volna a sárga zászlós jelzésre vagy a pályán tapasztalható körülményekre." Emellett megállapították a pálya mentén szolgálatot teljesítő pályabírók és a versenyirányítás munkájáról, hogy az „jól időzített" volt.

A láncreakciót (amely 14,6 másodpercig tartott) Giuliano Alesi megpördülése és bal oldali védősávnak csapódása indította el. A kicsúszás „nagy valószínűséggel" a jobb hátsó gumiban hirtelen leeső nyomás miatt történt. Az érkező Boschung és Hubert jobbra mozdult, hogy elkerülje az Alesi autójáról a pályára visszacsapódó törmeléket, és kifutott a hegytetőn található balos, a Raidillon bukóterébe. Mindez még azelőtt történt, hogy érvénybe lépett volna a sárga zászlós jelzés, amelyet 1,8 másodperccel Alesi autójának becsapódása után aktiváltak.

Giuliano Alesi balszerencsés kicsúszása indította el a láncreakciótForrás: NurPhoto via Getty Images/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Az elkerülő manőver soán Boschung intenzíven fékezett, jobban, mint a mögötte érkező Hubert, aki – bár megpróbálta – nem tudta elkerülni a svájci autóját, és 262 km/h-s sebességgel eltalálta annak hátulját.

Ezután Hubert nagyjából 40 fokos szögben, 216 km/h-s sebességgel csapódott neki a Raidillon védőkorlátjának, ennek során 33,7 G-s erő hatott rá,

majd forogva visszaperdült a bukótérbe, a pálya irányába. Az Arden pilótájának szerencsétlenségére a mezőnyben hátrébb érkező Correa nem tudta elkerülni az Alesi autójáról leszakadó darabokat, 1,5 másodperccel a sárga zászló érvénybe lépése után eltalálta a törmeléket, ami eltörte az első szárnyát és az első felfüggesztését. Correa autója ettől irányíthatatlanná vált, és pont olyan pályán mozgott, hogy 1,6 másodperccel a törmelékkel való találkozás után nekicsapódott a sodrodó Ardennek és a benne ülő Hubert-nek.

Correa autója 86 fokos szögben, 218 km/h-s sebességgel találta telibe Hubert-t, az amerikai pilótára 65,1 G, Hubert-re 81,8 G hatott az ütközés pillanatában. „A két autó ütközésének dinamikája a sebesség és a pályagörbe tükrében olyan volt, amely során rendkívül nagy energia közvetítődött és oszlott el, túlélhetetlen traumát okozva Anthoine Hubert-nek és nagyon súlyos sérüléseket Juan Manuel Correának" – áll a vizsgálatról kiadott FIA-anyagban. A becsapódás 105,4 km/h-s sebességre gyorsította az Ardent, ami ettől másodszor is a falhoz csapódott, majd a pályára visszapattanva megállt. A fatális ütközés után 2,5 másodperccel dupla sárga zászló lépett érvénybe, 2,7 másodperccel ezután pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot, amelyet később már nem is indítottak újra.

Hubert-nek esélye sem volt a túlélésreForrás: AFP/Remko De Waal

Az orvosi csapat reakciójáról megállapították, hogy 12 másodperccel azután már elindultak a baleset helyszíne felé, hogy Alesi elvesztette az uralmat az autója fölött,

Hubert állapotát pedig 54 másodperccel a piros zászló megjenelése után kezdték el felmérni.

Eközben Correa autója 16 másodperccel a futam félbeszakítása után üzemanyag-szivárgás miatt kigyulladt, a tüzet azonban 2 másodperc alatt eloltották. Az amerikai versenyzőt 69 másodperccel a piros zászló megjelenése után vette először szemügyre orvos, az autóból történő kiszabadítására érkező csapat pedig kevesebb mint 2 perccel az ütközés után már a helyszínen volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK