Apróbb gondokkal szembesült F1-es motorjával a Mercedes

Forma-1, Mercedes-AMG Petronas szerelők, Japán Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2019, Grand Prix of Japan, Garage of Mercedes AMG Petronas Motorsport | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A Mercedes F1-es csapatának Twitter-oldalán megjelent videóban Andy Cowell motorfejlesztési igazgató arról számolt be, hogy apróbb problémákkal kell megküzdeniük a 2020-as motorokkal kapcsolatos utolsó simításoknál.

Miután az utóbbi két évben a Ferrari mindenkit lepipált motorfronton, az ellenfelek érthető módon minden apró területen igyekeznek előrelépést elérni, hogy felvegyék a versenyt a vörösökkel. Nem kivétel ez alól a 2014 óta mindent megnyerő Mercedes sem, amely sokáig egyedüralkodó volt a hibrid érában az erőforrás terén is, mostanra azonban a Ferrari őket is megelőzte. A közelgő szezon előtt a címvédő brixworth-i motorüzemében lázasan dolgoznak nemcsak a gyári csapat, hanem az ügyfelek erőforrásain is.

Már nem a Mercedesé a legjobb F1-es motor Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Tavaly nem csak a Ferrari volt meggyőző motorerő terén, hanem a korábbi években csak szenvedő Honda is, amely az általános vélekedés szerint már nincs messze a Mercedes szintjétől. Ezért aztán előre és hátra is figyelnie kell Andy Cowelléknek, a Mercedes motorfejlesztési igazgatója a csapat Twitterére feltöltött videó tanúsága szerint pedig meg is teszi ezt. Már a videó felirata is sokatmondó: „mint a régi mondás tartja, »ha nincsenek visszaesések, nem próbálkozol eléggé«"

Mint az a videóból kiderül, óriási gondok azért vélhetően nincsenek, ahogy Cowell is fogalmaz, csak a „szokásos" problémák merültek fel.

„Sok dolog történik most Brixworth-ben, számos fejlesztést hajtottunk végre a teljes erőforráson, az ERS-en és a belső égésű motoron is.

Rengeteg munkát fektettünk abba, hogy a megfelelő specifikációt állítsuk elő, teszteljük a megbízhatóságát, majd erőforrásokat küldjünk a partnereinknek, hogy beindíthassák az autójukat."

A Racing Pointnak és a Williamsnek is időben le kell szállítani a motorokat Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

A Mercedes február 14-én mutatja be idei versenygépét, utána pedig a többiekhez hasonlóan Barcelona felé veszi az irányt. A katalán pályán már legalább három üzemképes Mercedes-motornak ott kell lennie, hiszen a Racing Point és a Williams is a stuttgartiak erőforrását használja, de ennyi természetesen nem elég, hiszen az esetleges műszaki hibáknál tartalékra is szükség van. Nem beszélve a hamarosan induló szezonról, amelynek kezdetére még több erőforrással készen kell lennie a Mercedesnek.

– ecsetelte Cowell. – Zsúfolt időszak ez, próbálunk még teljesítményt találni, valamint megbízhatóvá tenni a motorokat, aztán összerakni az óriási mennyiségű alkatrészt."