Korábbi mérnöke szerint ennél is lejjebb csúszhat a Williams

Forma-1, Japán Nagydíj, George Russell, Wiilliams
SUZUKA, JAPAN - OCTOBER 13:George Russell of Williams and Great Britain during the F1 Grand Prix of Japan at Suzuka Circuit on October 13, 2019 in Suzuka, Japan. (Photo by Peter J Fox/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Fennállása legnehezebb időszakát éli a Forma-1-es Williams-istálló, amely csak remélheti, hogy még egyszer nem lesz olyan gyenge idénye, mint a tavalyi, korábbi mérnöke szerint azonban nem elég csak reménykedni, mivel évek óta ebben bíznak, és mindig tudtak lejjebb csúszni.

Míg az élmezőnyben a világbajnoki címekért, addig a mezőny végén a túlélésért folyik a harc. Különösen igaz ez most a Williams istállóra, amely nemhogy nem tudta megállítani a hanyatlását a tavalyi idényben, hanem még lejjebb csúszott. Claire Williams helyettes csapatfőnök amondó, hogy még egy olyan szezont, mint a tavalyi, nem engedhetnek meg maguknak, az istálló korábbi vezető versenymérnöke viszont úgy véli: egyáltalán nincs kizárva, hogy 2020 még rosszabb lesz.

Smedley látott már egyet, s mást az F1-ben Forrás: DPPI/Florent Gooden

A hibrid éra első éveiben még szárnyalt a Williams, 2015-ben a konstruktőri pontverseny harmadik helyén végzett, azonban ahogy kezdett fogyni a Mercedes-erőforrás jelentette lendület, úgy csúszott vissza a csapat is, amely 2018-ra az utolsó helyen találta magát, a tavalyi szezonban pedig tovább erősítette ezt a nem túl előkelő pozíciót. Rob Smedley, a tavaly év végén távozó vezető versenymérnök nem túl sok biztatót tudott mondani, arról, hogy mi várhat az idén egykori munkaadójára.

– nyilatkozta a Reutersnek. – Arról beszélünk, hogy nem lehet rosszabb a helyzet, mint 2019-ben, de ugyanezt mondtuk 2018-ban és 2017-ben is. A helyzet az, hogy 2020 valójában lehet rosszabb, mint a tavalyi év."

A csapatnál 2014-től 2018-ig dolgozó szakember szerint amennyiben fejlődik is a Williams, akkor is csak kis lépésekkel tud majd visszazárkózni a többiekre, hiszen a riválisok sem tétlenkednek.

„Bárki, aki azt gondolja, hogy onnan, ahol a Williams jelenleg van, hirtelen vissza lehet kerülni a top ötbe, az rosszul gondolja, mert nem így van” – hűtötte le a kedélyeket.

Vajon az idén is reménytelenül lassúak lesznek? Forrás: Getty Images/2019 Peter J Fox/Peter J Fox

Smedley kicsit oda is szúrt az istállónak, amely nem akarja feladni a függetlenségét, eközben viszont nem tudja előteremteni az anyagiakat a sikeres szerepléshez.

Tragikus eset. Én még nem tartozom ahhoz a generációhoz, amelyik már nem emlékszik arra, amikor a Williams világbajnoki címeket nyert. Forma-1-szurkolóként szívbemarkoló látni a hanyatlásukat."