Vágólapra másolva!
Könnyen mentek a tárgyalások Max Verstappen és a Red Bull között, árulta el a holland pilóta menedzsere. Helmut Marko szerint a Honda számára kedvező a pilóta megtartása.

Meghosszabbította szerződését Max Verstappen a Red Bull-lal, a megállapodás szerint 2023 végéig jelenlegi csapatát fogja erősíteni. A bejelentés kissé váratlan volt, mert Verstappen a pletykák szerint a Mercedes felé is közeledett és a csapatnál is tartottak attól, hogy elcsábítják a tehetségüket, de a holland pilóta társmenedzsere, Raymond Vermeulen szerint ez volt a helyes döntés.

„Max, Jos és én elég gyorsan megegyeztünk abban, hogy ez a legjobb választás – mondta a holland Formule1 című kiadványnak. – Az első, tapogatózó egyeztetések egy vacsorán történtek Helmut [Markóval] Brazíliában. Utána kezdődött a folyamat. Számos megbeszélést folytattunk a színfalak mögött rövid-, közép- és hosszútávú tervekről.”

Verstappen a Red Bull-Honda pilótája marad Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

Verstappen megtartása fontos hír, így a Red Bullnak lesz legalább egy biztos pontja a pilóták terén a 2021-es szabályok bevezetése előtt és a csapat motorszállítója, a Honda is megmarad legalább 2021 végéig, de a csapat célja az, hogy a holland versenyző mellett a japán gyártót is marasztalják az F1-ben.

– nyilatkozta Marko az Auto Motor und Sportnak. – Imádják az agresszív vezetési stílusát és az őszinte hozzáállását – tette hozzá az osztrák veterán, aki a figyelmét már a motorszállítóval való egyeztetések felé fordítja. – Hamarosan tárgyalunk a Hondával. Már csak arra várok, hogy időpontot kapjak és repüljek Japánba.”

A holland fiatal a japán gyártóval is igyekszik jó kapcsolatot ápolni Forrás: Mark Thompson/Getty Images

Charles Leclerc és Verstappen szerződéshosszabbítása után Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo jövője maradt nyitott kérdés az élmezőnyben. A brit pilóta valószínűleg marad a Mercedesnél, de hírbe hozták őt a Ferrarival, német ellenfelének jövője várhatóan a Spanyol Nagydíjig rendeződik, a Renault pilótája viszont egyelőre nem siet az tárgyalásokkal.

– mondta Ricciardo az ausztrál Sunday Timesnak, és hozzátette, nem lepi meg, hogy gyakran összekapcsolják őt a Ferrarival. – Gondolom, ez mindig is így lesz, az olasz gyökereim miatt. Jó érzés, hogy még beszélnek erről, releváns vagyok és az én nevem is felmerül a sűrűjében, amikor a nevekkel dobálóznak” – ismerte el.