Társoldalunk:

Csak politikai játszma lenne Hamilton és a Ferrari összeboronálása?

2020.01.05. 13:47

A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az utóbbi időben szárnyra kapott pletyka Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződéséről csak a Forma-1-ben oly jellemző politikai játszmák része.

Az utóbbi hetekben erősen szárnyra kapott a pletyka, miszerint Hamilton a 2021-es idényt már a Ferrarinál kezdi meg. A 35. születésnapját kedden ünneplő versenyző a hírek szerint már találkozott is a gyártó elnökével, John Elkann-nal. Louis Camilleri, az olaszok ügyvezetője ugyan igyekezett csökkenteni a dolog jelentőségét, de többen már azt is tudni vélik, hogy Hamilton és Wolff kéz a kézben mennek Maranellóba, a hatszoros világbajnok utódja pedig Fernando Alonso, Max Verstappen vagy Sebastian Vettel lehet. Mások úgy gondolják, az egész csak Hamilton és Wolff terve arra, hogy zavart keltsenek a vörösöknél.

Marko szerint Hamilton már a pénzügyekről tárgyal a FerrarivalForrás: Daimler AG

Nemrég a német Motorsport-Total.com interjút készített Markóval, és felvetették neki, hogy az elmúlt időszak eseményeinek csupán az volt a célja, hogy a Mercedes destabilizálja a Ferrarit. A Red Bull tanácsadója azonban nem értett egyet az elmélettel, viszont nem is gondolja, hogy komoly egyeztetésekről lehet szó, ha egyáltalán történt ilyesmi.

Mindez az új szerződésekről szól. Ha Lewis találkozna a Ferrari vezetőivel, akkor ott már biztosan fontos tárgyalások folynának a pénzről. Ez politikai játszma, ami része a Forma-1-nek. Minden a legmagasabb szinten történik.”

– jelentette ki. Marketingszempontból a Ferrari kétségtelenül jól járna Hamilton szerződtetésével, hiszen manapság egyértelműen ő a legpiacképesebb pilóta. Ugyanakkor az olasz istálló nemrég hosszabbított szerződést Charles Leclerc-rel, és felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e hozni mellé egy másik élversenyzőt.

Mindezt ráadásul úgy, hogy Hamiltonnak már rengetegszer adódott csapaton belüli konfliktusa, és a monacói pilótának sem volt sima szezonja, ami a Vettellel való rivalizálást illeti.

Horner úgy véli, Hamilton és Verstappen sem fog csapatot váltaniForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Christian Horner nem is számít nagy mozgásra a pilótapiacon, még úgy sem, hogy

Leclerc-t leszámítva a nagycsapatok összes versenyzőjének az idei év végén jár le a szerződése.

A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, Hamiltonnak és Verstappennek sincs oka a távozásra. „Leclerc-nek szerződése van a Ferrarival, Lewis és Max pedig jól érzik magukat a jelenlegi környezetükben – idézi szavait az Autosport. – Ha jövőre mindketten versenyképes autót kapnak, miért is váltanának? Nem lennék meglepve, ha ennek az egésznek az lenne a vége, hogy mindenki marad a jelenlegi helyén.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK