Vágólapra másolva!
Olaszországban már tudni vélik, hogy nézhet ki a 2020-as Ferrari, jóllehet, az értesüléseket a múltból kiindulva óvatosan kell kezelni.

A La Gazzetta dello Sport nevű olasz sportnapilap online változatán közzétettek egy képet, amin szerintük a 2020-as Ferrari látható. Az információt fenntartásokkal kell kezelni, mivel korábban már előfordult, hogy a lapnál alaposan mellélőttek ilyen téren.

A Ferrari immáron 12 éve nem nyert egyéni világbajnoki címet a Forma-1-ben, és a konstruktőri elsőségre is 2008 óta várnak. A csapatnál szinte minden évben reménykednek az áttörésben, de ez egyelőre elmaradt.

Alleged image of the project 671 (One of the projects for their 2020 competitor) - Gazzetta dello sport from r/formula1
Az olasz sportnapilap szerint így néz ki a 2020-as Ferrari

Az idei szezon őszén a maranellóiak viszonylag jól szerepeltek, legalábbis a nyári szünet előtti produkciójukhoz képest. Mivel a technikai szabályok gyakorlatilag nem változnak a következő idényre, Maranellóban abban bíznak, hogy az év második felére lehet építeni.

A Ferrari a mezőnyből elsőként, 2020. február 11-én mutatja be jövő évi autóját. Mattia Binotto, az olasz istálló csapatfőnöke korábban elárulta, a karosszéria már elkészült, de az aerodinamikai fejlesztések természetesen még zajlanak.

A svájci szakember elmondta, hogy az idei év utolsó versenyein tapasztaltaknak hatására az autót ezúttal úgy tervezik, hogy a korábbinál sokkal nagyobb leszorítóerővel rendelkezzen.

Éppen ezért valószínű, hogy 2020-ban a vörös autóknak már nem lesz akkora fölényük az egyenesekben. Binotto hozzátette, hogy a motort is jelentősen átdolgozták. A La Gazzetta dello Sportnál már most tudni vélik, hogyan fog kinézni a Ferrari jövő évi autója. A lap online felületén megjelent egy kép, ami az állítólag 671-es kódnéven futó kocsit ábrázolja.

A Ferrari 2020-ban megtörné az átkot Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Francois Nel

Az autó orrán végrehajtott jelentős módosítások igencsak az idei Mercedesre emlékeztetnek, az első szárny külső vége nagyon magasan helyezkedik el annak érdekében, hogy ne sérüljön, amikor a kocsi megdől vagy deformálódik, a kormányrúd továbbra is benne van a felső lengőkarokban, hogy a légáramlatok kevesebb akadályba ütközzenek, a futómű külső részét pedig viszonylag egyszerűre tervezték, ugyanis már nem találhatóak meg azok a kinyúló elemek, amelyek hatalmas erőket generálnak.

Fontos megjegyezni, hogy a kép valóságtartalma igencsak kérdéses. A 2017-es idény előtt az olasz sajtóban szintén megírták, hogyan fog kinézni a Ferrari SF70H, azonban a valóság végül jelentősen eltért az akkor közöltektől. Emiatt egyáltalán nem zárható ki, hogy ez most is így fog történni.

Leclerc szerződést hosszabíthatott

Szintén az olasz sajtóban megjelent hír, hogy a Scuderiánál az idei szezonban bemutatkozó

Charles Leclerc ötéves szerződéshosszabbítást írt alá a csapattal, amelynek értelmében 2024 végéig elkötelezte magát a Ferrari mellett.

A Corriere della Sera értesülése szerint a monacói pilóta nemcsak a hosszabbításnak örülhet, hanem annak is, hogy több mint a triplájára nő a fizetése, a hírek szerint évi 9 millió euró ütheti a markát a jövőben. Amennyiben igaznak bizonyulnak a pletykák, egy versenyzőt máris kihúzhatunk a 2021-es szezon előtti, nem mindennapinak ígérkező pilótakeringő névsorából.