Vágólapra másolva!
Max Verstappen, a Red Bull Racing 22 esztendős pilótája úgy gondolja, hogy egy versenyző 40 éves korára jelentősen lelassul. A holland pilóta szerint ilyenkor már rosszabbak a reflexek, és az edzettséget is nehezebb fenntartani.

Max Verstappen még csak a 22. születésnapját ünnepelte októberben, mégis határozott véleménye van arról, hogy mi az az életkor, amikorra a pilóták már kevésbé alkalmasak a versenyzésre. Az idei világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje arról is beszélt, milyen lenne a nemrég született féltestvérével egy csapatban versenyezni.

A Red Bull pilótái, Max Verstappen és Alexander Albon egy több mint félórás videóban foglalták össze a mögöttünk hagyott szezon fontosabb mozzanatait. A laza hangulatú beszélgetés alatt egymásnak tettek fel – minden bizonnyal a csapat által – előre megírt kérdéseket. A kérdezz-felelek során nemcsak az idényről, hanem egyéb tényezőkről is szó esett.

Verstappen szerint egy versenyző 40 éves korára veszít sebességéből Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

A legelső kérdések között hangzott el, hogy Verstappen szerint mi az az életkor, amit elérve egy versenyző már nem tud úgy teljesíteni, mint ahogyan azt korábban tette. A holland pilóta ugyan még csak most ünnepelte a 22. születésnapját, és vélhetően még nem érkezett meg pályafutása csúcspontjára, egyértelmű álláspontot képviselt a témában.

– jelentette ki. – Már semmi nem jön olyan természetesen, mint a 20-as, 30-as években. Ennyi idősen többet kell dolgoznia azért, hogy fenntartsa a megfelelő fittséget.”

Verstappennek abból a szempontból mindenképpen igaza van, hogy a kezdetekhez képest jelentősen fiatalodott a mezőny átlagéletkora.

Jelenleg Kimi Räikkönen az egyetlen aktív F1-es pilóta, aki betöltötte 40. életévét, de az elmúlt 20 évben rajta kívül csak Michael Schumacher és Pedro de la Rosa versenyzett ennyi idősen.

A holland pilóta hozzátette, ekkor egy versenyző már nem érzékeli a határokat annyira jól. Albon felvetette, hogy egy idősebb pilóta akár már egy kicsit félhet is. Verstappen ezt kissé másképp fogalmazta meg. „Nem, inkább arról van szó, hogy az ember tapasztaltabb lesz, és többet lát a világból – magyarázta. – Ráadásul 40 éves kor felett valószínűleg már családja is van, így erre is gondolnia kell.”

Csapattársként Verstappen akár még segítene is nemrég született féltestvérének

Április 30-án Max édesapjának, Jos Verstappennek újabb fia született. A Red Bull versenyzője körülbelül 40. életévénél fog járni, mire a Jason Jaxx névre hallgató féltestvére egyáltalán eséllyel pályazhat egy Forma-1-es ülésre. Verstappen nem zárkózik el attól, hogy csapattársak legyenek, sőt, vele szemben még a vereséget sem viselné annyira nehezen.

– szögezte le. – Ő az egyetlen, akinek meg szabad vernie, semmi problémám nem lenne a helyzettel. Ha én vagyok apám 2.0-s verziója, akkor ő a 3.0 lenne. Vagy 2.1, nem is tudom.”