Társoldalunk:

A Williamsnél talált menedéket a Red Bulltól eltanácsolt brit tehetség

2019.12.17. 18:14

A Williams fejlesztőpilótájaként folytatja pályafutását a brit Dan Ticktum, aki sikerei mellett rossz magaviseletével hívta fel magára a figyelmet. Annyira, hogy elküldték a Red Bulltól is.

Új fejlesztőpilótával bővült a Williams gárdája; a csapat bejelentette, hogy leigazolták a 20 esztendős Dan Ticktumot, aki korábban a Red Bull tehetségkutató programjában szerepelt, de még az italgyártó vezetőit is felbosszantotta azzal, hogy szándékos ütközés miatt eltiltották, majd csalással vádolta Mick Schumacher csapatát az F3-ban.

Ticktum ettől függetlenül tehetséges versenyző, kétszer győzött a makaói F3-as nagydíjon, 2. lett az F3-as Euroseries-ben és több szakmai díjat is megnyert Angliában. A Williamsnél elsősorban a szimulátorban fog dolgozni, erre a feladatra tavaly leszerződtették a W Series bajnokát, Jamie Chadwicket.

Ticktum a Williams pilótája lett, de csak a szimulátorban kap lehetőségetForrás: Thomas Suer / suer.photo/(c) FIA F3 / Suer/Thomas Suer

A grove-i istállónál jól jön az erősítés, mert a versenyzőként már nem kiemelkedően gyors, de nagy tapasztalattal rendelkező Robert Kubica elhagyta az istállót. A lengyel pilóta utódja Nicholas Latifi, az F2-es bajnokság idei 2. helyezettje lesz. A kanadai pilóta az F1-ben újonc lesz, míg csapattársa, George Russell is csak egy szezont húzott le eddig az istállónál.

Ticktum korábban tesztelt a Red Bull Racing színeiben is, így a Williams is hasznát veheti a tapasztalatainak.

„Megtiszteltetés csatlakozni a Williams Racing Driver Academy-hez, különösen azért, mert a Williams hihetetlen örökséggel rendelkezik a sportágunkban – mondta a brit fiatal. – A szimulátorban eltöltött idő és a csapattal való közös munka felbecsülhetetlen értékű lesz a fejlődésem szempontjából. Szenzációs lehetőség, hogy beépülhetek a szervezet működésébe, és segítek, ahol tudok.”

A Williams várhatóan Roy Nissany-t is szerződtetiForrás: Williams Racing

Claire Williams csapatfőnök-helyettes kiemelte, hogy az istálló egy újabb tehetséges brit fiatalnak ad lehetőséget. „Megmutatta a képességeit a kormány mögött, amikor egymás után kétszer is megnyerte a rangos Macau Grand Prix-t 2017-ben és 2018-ban. Dan technikai szakértelme felbecsülhetetlen értékű lesz a csapatnak, mi is várjuk, hogy neveljük és fejlesszük őt 2020-ban.”

A Williams az idén reménytelenül lassú volt, nagy szerencsével szereztek egy pontot Kubica németországi 8. helye révén, de így is történelmi mélypontra süllyedtek, távozott a csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe is. Jövőre a középmezőnyt célozzák meg Russell és Kubica révén, valamint várhatóan csatlakozik a gárdához Roy Nissany.

Az Autosport szerdán arról számolt be, hogy 2020-tól a Williamsnél folytathatja pályafutását a Renault-tól 19 év után távozó Nick Chester is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK