Társoldalunk:

Hamilton szinte tökéletesnek tartja a szezonját, de fejlődni akar

2019.12.14. 08:50

Lewis Hamilton szerint fantasztikus szezont zárt a Mercedes-csapattal, de úgy véli, mindig van fejlődési lehetőség. A hatszoros világbajnok ezért 10-es skálán 9,6-ra értékelte az idényt.

Lewis Hamilton szerint saját maga és a csapat is remek idényt futott, azonban ez csak akkor lett volna tökéletes, ha minden futamot megnyertek volna. A brit versenyző kijelentette, a jelenlegi Mercedes még a korábbiaknál is jobb.

A brackley-i istálló 15 győzelmet aratott az idény során, amiből ráadásul 9 alkalommal a 2. helyet is megszerezték. A csapat zsinórban hatodszor hódította el az egyéni és a konstruktőri világbajnokságot, ami egyedülálló a sportág történetében.

Hamilton szerint szerint a tökéletes szezonhoz inden futamot meg kellett volna nyerniükForrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton a versenyek több mint felén, 11-szer tudott diadalmaskodni, amivel megszerezte hatodik elsőségét, 87 ponttal megelőzve csapattársát, Valtteri Bottast. A 34 éves versenyző szerint kiváló évük volt, de nem tökéletes.

Hihetetlen idényünk volt, azt mondanám, hogy a csapat 10-ből 9,6-os osztályzatot érdemel” – idézte a Crash.net. A Mercedes pilótája ki is fejtette, miért nem tartja tökéletesnek a szezont; úgy véli, ahhoz az összes futamot meg kellett volna nyerniük, egyébként pedig valahol biztosan lehet javulni.

„Mindig van lehetőség a fejlődésre – szögezte le. – Korántsem voltunk tökéletesek, hiszen nem győztünk minden versenyen. Ráadásul vannak olyan területek, ahol jobbnak kell lennünk. Úgy gondolom, az embernek önkritikusnak kell lennie, soha nem szabad teljesen megelégednünk azzal, amit tettünk.”

Hamilton megdöntötte az adott szezonban megszerzett pontokra vonatkozó rekordotForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Hamilton már korábban is kifejtette álláspontját ezzel kapcsolatban. A Magyar Nagydíj után a GPhírek kérte meg a jelenlévő versenyzőket, hogy értékeljék a szezon első felét.

A brit pilóta akkor 8,8-8,9-et mondott, most azonban saját magával kapcsolatban is csak a fejlődési lehetőségről beszélt.

A brit versenyző elárulta, ugyan soha nem fogják elérni, de mindig a maximumra fognak törekedni. Ez a következő szezonban sem lesz másképpen.

Ami igazán fantasztikus, hogy ezek után is koncentráltak tudunk maradni, és nem lesz olyan pillanat, amit tökéletesnek fogunk tartani – folytatta. – Bono [Peter Bonnington, Hamilton versenymérnöke], én és Marcus [Dudley, Hamilton teljesítménymérnöke] a többi csapattaggal egyetemben keressük, hogy hol lehet javulni. Egy ilyen szezon után nem könnyű emelni a lécet, de muszáj lesz."

A Mercedesnél továbbra is keresik a fejlődés lehetőségétForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Ugyan a tökéletesség soha nem fog megvalósulni, Hamilton így is büszke arra, amit közösen elértek. A hatszoros világbajnok úgy véli, a Mercedes erősebb, mint valaha.

Azt hiszem, mindannyian büszkék lehetünk arra, amit csapatként véghezvittünk.– jelentette ki. – Úgy gondolom, hogy a legjobb időszakunkat éljük, most vagyunk a legegységesebbek és a legkoncentráltabbak. Egyszerűen a legfelkészültebbek.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK