Társoldalunk:

Brawn: Én kitartottam volna a 2020-ra szánt gumik mellett

2019.12.11. 14:39

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója bevezette volna a 2020-ra készült, végül elkaszált gumikat, mivel szerinte a Pirelli teljesítette, amit kértek tőle, a csapatok azonban nem akartak változtatni az autójukon.

Az idei szezonzáró utáni kétnapos gumitesztet követően a csapatok úgy döntöttek, hogy nem kérnek a Pirelli által 2020-ra kifejlesztett abroncsokból, és inkább maradnak az év korábbi részében sokat kritizált 2019-es specifikáció mellett. A pilóták az USA Nagydíj pénteki szabadedzései után már bírálták a jövő évre szánt gumikat, a véleményük pedig a melegebb körülmények között rendezett abu-dzabi teszt után sem változott.

Mielőtt azonban mindenki elkezdené a Pirelli szidalmazását, amiért rengeteg pénz és számos tesztnap ment a kukába a semmiért, Ross Brawn, az F1 sportigazgatója igyekezett megindokolni, hogy miért nem szabad hibáztatni az olasz gyártót.

Már Austinban sem voltak elégedettek a csapatok és a pilóták a 2020-as gumikkalForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Romain Grosjean az abu-dzabi teszt után úgy nyilatkozott, hogy bár vannak pozitív tulajdonságai a 2020-ra szánt abroncsoknak, lényeges különbséget továbbra sem tapasztalt az idei változathoz képest, egy új specifikáció bevezetésénél pedig már régen rossz, ha ennyit kell gondolkozni azon, hogy jobb-e, vagy sem, mint az előző.

Brawn ennek ellenére úgy véli, hogy a Pirelli teljesítette, amit kértek tőle.

„Az új gumiknak nem kellett gyorsabbnak lenniük, lassabbak is lehettek volna, senki sem mondta, hogy ne lehetnének kicsivel lassabb az idei abroncsoknál. Olyannak kellett lenniük, amilyennek a versenyzők kérték” – nyilatkozta a Racefansnek. Olyan gumit akartak, amelyre jobban támaszkodhatnak és kicsivel keményebben vezethetnek anélkül, hogy teljesítményt veszítenének. Egyértelmű jelei vannak, hogy a Pirelli teljesítette ezt."

Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy akkor mi lehetett a probléma. Brawn állítja, a gumik szerkezeti megváltoztatásának aerodinamikára gyakorolt hatása tartotta vissza csapatokat, valamint elmondta, hogy ő ezzel együtt kitartott volna a 2020-as típus mellett. „Úgy tűnt, hogy a gumi konstrukciójának megváltoztatása annak érdekében, hogy elérjék a kívánt célt, hatással volt némely csapat aerodinamikájára. Mivel az oldalfal és a gumi torzulása más volt, ez néhány autót idegessé tett. Szerintem néhány csapat nem akarta orvosolni ezt, mert ez a konstrukció megváltoztatásának a nem szándékos következménye volt. Én inkább kitartottam volna a 2020-as gumik mellett és megoldottam volna az egyéb problémákat, mert szerintem a kívánt célt elérte a Pirelli. Ez azonban a csapatok döntése, ők pedig így döntöttek."

Az abu-dzabi teszten lehetősége volt a csapatoknak összevetni a 2019-es és 2020-as keverékeketForrás: Mark Sutton / LAT Images/Motorsport Images

Jövőre tehát a 2019-es gumikat fogják használni a csapatok, akik ezeket az abroncsokat is sokat szidták az év első felében, Brawn szerint olykor igazságtalanul. „Ha felülről szemléljük, hogy mink volt az idén, szerintem a gumik nem érintették hátrányosan a versenyzést, voltak jó futamok. Tudjuk, hogy az autókkal nehéz versenyezni. Szerintem a Pirelli sok tüskét kap olyan dolgokért, amelyeket valójában az autók természete okoz. Amikor jóindulatúbb autóink lesznek, amelyek rendesen tudják követni egymást, ez a fajta túlmelegedés és a »csak egy körig tudom nyomni« kommentek egyértelműen csökkeni fognak."

Brawn kiemelte azt is, hogy a Pirelli nincs könnyű helyzetben, mivel csak akkor kerül az érdeklődés középpontjába, ha valami nem jól sikerült, az egyéb, egy abroncsbeszállítóval működő sorozatokat megnézve derül azonban csak ki, hogy mennyire jó munkát végez. „Jó munkát végeztek egy egy beszállítós versenysorozatban, mert ha valaki nyer, »ki más is nyerhetne, mint a Pirelli«, amikor azonban probléma van, ők kerülnek a figyelem középpontjába. Kissé unfair túl kritikusnak lenni velük szemben, mert igen jó munkát végeztek. A gumik megbízhatóak, senki sem mondja, hogy »ó, most épp egy rossz szett Pirellit kaptam, a másik sokkal jobb volt«. A gumik következetessége figyelemreméltó. A legtöbb egy beszállítós sorozatban, amiről tudok, folyton azon nyavalyognak, hogy az egyik szett nem ugyanolyan, mint a másik. A Forma-1-ben sosem hallani ilyesmit, úgyhogy én nem kritizálnám a Pirellit."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK