Társoldalunk:

Verstappen: Tudom, hogy lesznek más lehetőségeim 2021-re

2019.12.09. 09:35

Max Verstappen egyelőre nem gondol arra, hogy 2021-ben melyik csapatnál fog versenyezni az F1-ben, azt viszont elismeri, hogy fontos lesz a jövője szempontjából, hogy a Red Bull miként kezdi a következő szezont.

A mezőny nagy részéhez hasonlóan a Red Bullnak és Max Verstappennek is vízválasztó lehet a 2020-as szezon a Forma-1-ben, előbbinek azért, mert gyengébb szereplés esetén elveszítheti az év végén lejáró szerződésű vezérbikáját, utóbbinak pedig azért, mert amennyiben kijön neki a lépés, először szállhat csatába a világbajnoki címért, ha pedig nem így lesz, dobbanthat a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez. Az FIA év végi díjátadó gáláján Verstappen kifejtette, hogy nagyon bízik a Red Bullban, ugyanakkor elismerte, a következő idény eleje a jövőjére is hatással lehet.

A holland pilóta az idei évben már a kezdetektől fogva jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint tavaly, nem véletlen nyilatkozta azt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, hogy ez volt versenyzője eddigi legjobb szezonja az F1-ben.

Verstappen jövőre már a szezon elejétől megmutatná, hogy a vb-címért harcolForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Ez kellett legyen a legjobb évem, ez természetes. Már csak a tapasztalat is sokat segít, amit az évek során szerez az ember – reagált főnöke szavaira Verstappen, majd rátért arra, hogy indulhatott volna jobban is az idény. – A csomagunkkal egy kicsit szenvedtünk a szezon elején, nem igazán tudtunk a győzelmekért harcolni, és még a dobogóra is nehezen fértünk fel. Arra koncentráltunk, hogy a lehető legkövetkezetesebbek legyünk."

A 2019-es évad első nyolc futamán Verstappen egyaránt befért az első ötbe, dobogóra azonban csak kétszer állhatott, az első győzelemre a kilencedik futamig várnia kellett.

Amennyiben jövőre a vb-címért akar harcolni, ennél jobb rajt kell, ezt ő is tudja.

„Egyszerűen reméljük, hogy jövőre versenyképesebbek lehetünk. Tudjuk, hogy már az idény elejétől annak kell lennünk, azt akarjuk, hogy harcolhassunk a világbajnoki címért, minden erőnkkel ezért dolgozunk. Nem lesz könnyű, de hajtani fogunk érte, mindent meg fogunk próbáni, amit csak tudunk. Hiszem, hogy képesek vagyunk világbajnoki címet nyerni, ezért vagyok a csapatnál. A múltban már megmutatták, hogy képesek rá, úgyhogy ez nem csupán ábrándozás. Nem könnyű, az ellenfelek nagyon erősek, de ahogy mondtam, mindent meg fogunk próbálni jövőre, mert az egy fontos év lesz, utána pedig meglátjuk, hogy mi történik."

Hamilton szerint Verstappen már bejelentkezett a Mercedes egyik üléséreForrás: Lars Baron/Getty Images

A holland pilóta szerződése jövőre lejár a Red Bull Racinggel, Lewis Hamilton pedig az FIA díjátadóján elhintette, hogy Verstappen korábban felajánlotta szolgálatait a Mercedesnek. Nem tűnik tehát elképzelhetetlen forgatókönyvnek, hogy a még mindig csak 22 esztendős versenyző 2021-ben máshol folytatja. Hogy a Red Bull megtartsa őt, ahhoz világbajnoki esélyeshez méltón kell kezdjék a következő évet. „Nem gondolok túl sokat [arra, hogy mi lesz 2020 után] hogy őszinte legyek. Természetesen tudom, hogy a következő év után más lehetőségek is lesznek. Még egy év van a szerződésemből. Ennél azonban fontosabb, hogy meglássuk, mi történik a következő szezon elején, onnantól kezdve pedig majd kiderül, hogy mi lesz."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK