Társoldalunk:

A Red Bull nem foglalkozik az Aston Martin körüli pletykákkal

2019.12.10. 11:38

Helmut Marko kijelentette, a Red Bullt nem foglalkoztatja, hogy sajtóértesülések szerint a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll átvenné az irányítást az autógyár fölött.

Gazdát cserélhet az Aston Martin autógyár, amennyiben beigazolódik a Racefans és az Autocar közös értesülése, amely szerint Lawrence Stroll egy konzorcium élén átvenné az irányítást a küszködő brit márka fölött, és összekapcsolná azt az F1-ben Racing Point néven versenyző csapatával. A gyártó jelenleg a Red Bull Racing főszponzora, évente körülbelül 10 millió dollárért.

Az energiaitalos csapatot egyelőre nem tájékoztatták az ügyben, árulta el Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója a Motorsport-Total.com-nak. „Nincs is erre szükség, marad az eddigi felállás” – szögezte le az osztrák szakember. – Van egy élő szerződésünk 2020-ig. A többi már nem befolyásol minket, nem veszünk részt ezekben az egyeztetésekben.”

Az Aston Martin logója egyelőre a Red Bull autóin láthatóForrás: 2018 Getty Images/David Ramos

A német szakportál szerint nemrég New Yorkban sor került egy titkos találkozóra, amelyen az üzlet iránt érdeklődő felek közül többen is részt vettek, de egyelőre nem derült ki, hogy pontosan miről tárgyaltak. A Motorsport-Total.com megjegyzi, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy jövőre minden marad a régiben, és ha létrejön a megállapodás, akkor 2021-től címkézik át a Racing Pointot.

Az Aston Martin márkanév F1-es használata állítólag kulcsfontosságú Stroll számára,  

a kanadai üzletember a Racefans szerint „autentikus csomagolást” keres a Racing Pointnak, ami csak átmeneti név, miután a Lola és a Brabham márkaneveket nem sikerült megvásárolni. A személyes érintettség ettől függetlenül is adott, Stroll a Ferrari-gyűjteménye mellé állítólag rendelt egyet a 150 Aston Martin Valkyrie-ből is.

Stroll még befolyásosabb lehet az autóiparbanForrás: DPPI/Dppi

Az üzletben érdekelt lehet a Racing Pointon is megjelenő JCB alapítójának leszármazottja, Lord Anthony Bamford, aki Strollhoz hasonlóan szintén autógyűjtő, állítólag Aston Martinból is nagyobb kollekcióval rendelkezik. 

Az autógyár részvényei az érdeklődés hírére 503-ról 630 fontra erősödtek, cikkünk írásakor 580 fonton állnak, de Stroll és üzlettársai valószínűleg rögzített árfolyamán vásárolnának. 

Ráadásul, Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatója a Reuters-nek azt mondta, a főbb részvényesek nem is keresnek partnereket. „Ők hosszabb távra terveznek – mondta. – Bizonyosan nem keresünk aktívan további résztvevőket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem jöhetnek” – felelte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK