Társoldalunk:

Az F1 visszatér a hagyományos kockás zászlóhoz a leintésnél

2019.12.05. 15:04

Az Forma-1 egy év után visszatér a hagyományos kockás zászló használatához, miután a fénypanelek egy egy hiba miatt egy körrel korábban véget vetettek a Japán Nagydíjnak. A Motorsport Világtanács ülésén a téli tesztekre vonatkozó szabályokat is szigorították, valamint egyértelműsítették az üzemanyag ellenőrzését érintő kérdéseket.

Idén negyedszer, egyben utoljára ült össze a Motorsport Világtanács, és több helyen módosították a Forma-1 2020-as technikai, illetve sportszabályzatát. Operatív szempontból a legfontosabb változás, hogy a futamok leintésénél visszatérnek a hagyományos megoldáshoz.

Az utóbbi években a kockás zászlót és az azt mintázó fénypanelt is használták, de az idei szezontól kezdve már az utóbbit kellett hivatalosnak tekinteni. Jövőre azonban ismét a hagyományos verzió jelenti a verseny végét.

Jövőre ismét a hagyományos kockás zászlóval jelzik a futam végétForrás: AFP/Andrej Isakovic

A Motorsport Világtanács alighanem azért döntött a módosítás mellett, mert a Japán Nagydíjon a rendszer egy körrel korábban jelzett. A tavalyi változtatást szintén egy hiba idézte elő, akkor a Kanadai Nagydíj ért véget a kelleténél korábban.

Az ülésen a szezon előtti tesztekre vonatkozó szabályokat is szigorították.

Korábban megszokhattuk, hogy a csapatok próbálják titkolni a riválisok elől, milyen újításokkal készülnek az idényre. Emiatt gyakran előfordult, hogy az autó egyes részeit, vagy akár a teljes kocsit eltakarták valamivel, így a rajongók is kevesebbet láthattak.

A Ferrarinál gyakran már komikus szintre emelték a titkolózást, a roncsokat viszont továbbra is le lehet majd takarniForrás: NurPhoto/Javier Martínez de la Puente/NurPhoto/Javier Martínez De La Puente

Az FIA ennek vetett véget, ugyanis 2020-tól kezdve ebben a tekintetben már ugyanazok a szabályok vonatkoznak a tesztidőszakra, mint a futamhétvégékre, így az istállóknak tilos lesz eltakarni az autót. A Nemzetközi Automobil Szövetség közleménye szerint a módosítással szeretnék vonzóbbá tenni a felkészülési időszakot a szurkolók és a média képviselői számára. A döntés összhangban van azzal, hogy az online előfizetéssel használható F1TV-n az egész tesztidőszakot élőben fogják közvetíteni.

Reagáltak a Ferrari trükközésére

A sportszabályzatnak az üzemanyag ellenőrzésére vonatkozó cikkelye ugyancsak változott, igaz, ebben az esetben csak egyértelműsítették a szabályokat. Erre a hétvégi Abu-dzabi Nagydíj miatt volt szükség, amikor a Ferrari több benzint töltött Charles Leclerc autójába, mint ahogyan azt előzetesen bejelentették.

A módosítás világosan kimondja, hogy a ténylegesen használt üzemanyagot egy, a csapat által előre meghatározott mintával hasonlítják össze. Mennyiségben továbbra is 2,5 ezrelék, míg összetételben 10 százalék a megengedett eltérés, de ha az FIA rendszeresen tapasztal különbséget, akkor az adott istálló a büntetést kockáztatja.

Az FIA még néhány ponton változtatott a szabályzatokon. Többek között szigorította a parc fermére vonatkozó előírásokat, továbbá mostantól nem kell automatikusan a bokszutcából rajtolnia annak, aki elmulasztja a mérlegelést valamelyik edzésen.

A közlemény arra is kitér, hogy 2021-től a BBS lesz a Forma-1 központi beszállítója a keréktárcsák terén, miután a gyártó megnyerte a pályázatot. Emellett megerősítették, hogy a Magneti Marelli az üzemanyag primer pumpáját, míg a Bosch a magasnyomású pumpát és a csöveket fogja szállítani az egész mezőny számára, szintén az új szabályok életbe lépésétől kezdve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK