Vágólapra másolva!
A második szabadedzés eredményei alapján úgy tűnik, hogy a Mercedes egy körön, valamint a versenytempót tekintve is a mezőny előtt jár Abu-Dzabiban, a Red Bull és a Ferrari között azonban érdekes csata alakulhat ki.

Valtteri Bottas mindkét szabadedzés során az élen végzett Abu-Dzabiban, ám a finn versenyzőnek mindenképpen a mezőny végéről kell indulnia a futamon. Ennek következtében Lewis Hamilton vált a hétvége fő esélyesévé. A Ferrari elsősorban a versenytempó tekintetében tűnik gyengének, de a gyakorlások egyik pilótánál sem zajlottak zökkenőmentesen.

Ami az egykörös tempót illeti, egyértelműnek tűnik az erősorrend. A második szabadedzésen Bottas 3 tizedmásodperccel verte Hamiltont, akit ugyan megközelítettek a Ferrarik, a brit versenyzőnek azonban problémái adódtak a motorral. Ezzel később nem lesz gondja, hiszen az időmérőn és a versenyen más erőforrást fog használni.

Forma-1, Sebastian Vettel, Jos Verstappen, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari szerelő, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari logo, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, John Watson, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Abu-dzabi Nagydíj

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Pierre Gasly, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Robert Kubica, Williams, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Form-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés

Mivel Bottas több motorelem esetében is túllépte a megengedett maximumot, a finn pilótát hátrasorolják, a látottak alapján pedig Hamiltonnak jó esélye van, hogy július óta először induljon a pole pozícióból. Könnyen lehet, hogy ezt csak ő maga akadályozhatja meg, hiszen a második szabadedzés után bevallotta, mostanában sokat kísérletezik a beállításokkal, az utóbbi időben azonban ez nem vezetett sikerre.

A Ferrari ugyan az első és a második szektorban is a leggyorsabb időt mondhatja magáénak Charles Leclerc révén, a monacói versenyző a pálya utolsó szakaszán több mint 6 tizedes hátrányban van a Mercedeshez képest. A különbséget alátámasztja, hogy míg az egyenesekben és a nagytempójú kanyarokban a Ferrari a leggyorsabb, addig a harmadik szektor lassabb kanyarjait már a Mercedes uralja.

Az élmezőnyből a Red Bull pilótái között van a legnagyobb különbség, hiszen Max Verstappen több mint 4 tizeddel előzte meg Alexander Albont. Kérdés, hogy a Ferrariktól 1 tizedre lévő holland versenyző közelebb tud-e kerülni, vagy inkább nő a távolság.

Az egykörös tempó szempontjából talán a Haas okozta a legnagyobb meglepetést, hiszen Romain Grosjean a 8. helyen tudott végezni. Azonban könnyen lehet, hogy a francia versenyző vissza fog esni, hiszen a Bottasszal való ütközés következtében megsérült a padlólemeze. Emiatt azt a specifikációt kell használnia, amivel Kevin Magnussen sokkal lassabb.

Forma-1, Sebastian Vettel, Jos Verstappen, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari szerelő, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari logo, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, John Watson, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Pierre Gasly, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Robert Kubica, Williams, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Form-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Jos Verstappen, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari szerelő, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari logo, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, John Watson, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Pierre Gasly, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Robert Kubica, Williams, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Form-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Jos Verstappen, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari szerelő, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Ferrari logo, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, John Watson, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, George Russell, Williams, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Pierre Gasly, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Robert Kubica, Williams, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Form-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2019, második szabadedzés

A Racing Point és a Toro Rosso szintén jól szerepeltek, míg a McLaren és a Renault talán alulmúlta a várakozásokat. Ez azonban az időmérő edzésre könnyedén megváltozhat, hiszen a Grosjean és a 18. helyezett Giovinazzi között kevesebb mint 9 tized a különbség, ami izgalmas csatát ígér a továbbjutásért.

Mire lehet következtetni a versenytempóból?

A versenyszimulációt tekintve megint csak a Mercedes volt a legjobb, sőt, a brackley-i istálló itt még nagyobb fölényben van. A lágygumis etapokon körönként 4-5 tizeddel előzik meg a Red Bullt, a Ferrari pedig még nagyobb hátrányban van. A két csapatnak aggasztó lehet, hogy a közepes gumikon autózó Bottas is simán előttük tudott lenni. A képet valamelyest árnyalja, hogy a versenyszimuláció során Leclerc csupán két értékelhető kört autózott a lágy abroncsokon.

A Mercedesek és a Ferrarik, valamint Verstappen lágy gumival megtett versenyszimulációs körei (kivéve Bottas, aki közepesen ment) Forrás: Sebők Máté

Bottas hiába uralta a pénteki napot, a finn versenyzőnek a rajtrács végéről kell indulnia a futamon, így a dobogós reményei minimálisra csökkentek. Mindenképpen a verseny egyik érdekessége lesz, hogy milyen stratégiával fogja megkísérelni az élmezőnyre való felzárkózást, azonban az Auto Motor und Sport értesülései szerint a csapatnál nem túl bizakodóak.

A mérnökök úgy vélik, hiába Bottas motorelőnye, ahhoz, hogy a finn pilóta a 6. pozíciónál előrébb végezzen, mindenképpen kell egy biztonsági autós fázis.

Ami a középmezőnyt illeti, a Toro Rosso kiugróan jól muzsikált a lágy gumikon, a körátlagokat tekintve még a Ferrarikat is megelőzték. Persze nem túl valószínű, hogy ez a hétvége hátralévő részében is így fog maradni, azonban lehet számukra a konstruktőri világbajnokság 5. helyéért folytatott csatában.

Rajtuk kívül az Alfa Romeo szerepelt jól a lágygumis etapokon, főleg ahhoz képest, amilyen képet az egykörös tempójuk festett. A Haas azonban visszaesett a mezőny hátsó felébe, ahol némi meglepetésre a McLaren is tartózkodik. A Williams szokás szerint a tizedik pozíciót foglalja el, de George Russell és Robert Kubica sem lágy abroncsokkal futotta a versenyszimulációt.

Bottas és Grosjean ütközése a második szabadedzés végén abból a szempontból jött rosszkor, hogy így sokkal nehezebb megjósolni a gumikopást, hiszen a pilótáknak az etap közepén kellett a bokszba hajtaniuk.

A lágy gumikon senki nem tudott egyhuzamban tíz körnél többet futni, úgyhogy nem derült ki, hogy valójában mennyit bírnak ki ezek az abroncsok.

Ez pedig a versenystratégiára is hatással lehet, hiszen a lágy gumi élettartamán rendkívül sok fog múlni. Ráadásul Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kijelentette, a keverékek között egy kicsit nagyobb a különbség, mint amennyit a gumigyártónál előzetesen jósoltak. (A legjobb időket figyelembe véve a lágy gumi körülbelül 85 századdal gyorsabb a közepesnél, ami további 8 tizeddel előzi meg a keményet.) Az olasz szakember kiemelte, hogy az élcsapatok időmérős taktikája korántsem egyértelmű.

A csapatok gyorsabb pilótáinak körátlaga, az első négy, lágy gumin futott kört figyelembe véve (a Ferrarinál Leclerc csak két kört tett meg, míg a Williamsnél Russell kemény abroncsokon futott) Forrás: Sebők Máté

„Az istállóknak ki kell elemezniük a második szabadedzés eredményeit, hiszen ennek nagy jelentősége lesz a kvalifikáció során – magyarázta. – El kell dönteniük, hogy a Q2-ben közepes gumikon próbálkoznak, vagy kitartanak a lágy mellett, amennyiben úgy vélik, hogy elég ideig bírja.”

Isola hozzátette, a futamon sokan választhatják a kemény keveréket a lágyon rajtolók közül. Vélhetően ennek tudható be, hogy többen is felrakták a fehér oldalfalú abroncsokat. Az élmezőnyből Hamilton és Leclerc cselekedtek így.

Érdekesség, hogy a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzéséhez képest kis híján 1 másodpercet javult a mezőny, így könnyen elképzelhető, hogy az idény utolsó időmérőjén körrekordot is fogunk látni. Ehhez a leggyorsabbnak 1:34.794-en belül kell autóznia, amitől Bottas péntek délutáni ideje másfél másodpercre van.