Latifi szerződtetésével elkelt az utolsó hely is a jövő évi mezőnyben

Forma-1, Barcelona, szezonközi teszt, Nicholas Latifi, Williams
Nicholas Latifi (CDN) Williams Racing Test and Development Driver. Formula One In Season Testing, Day 2, Wednesday 15th May 2019. Barcelona, Spain.
Vágólapra másolva!
A Williams megerősítette, hogy az F2-ben versenyző Nicholas Latifit szerződtetik a leköszönő Robert Kubica helyére. Egyszerre két kanadai pilóta lesz a mezőnyben.

Ismét újoncot avat jövőre a Williams-csapat, ami bejelentette, hogy Nicholas Latifi lesz George Russell csapattársa. Az F2-ben versenyző pilóta a leköszönő Robert Kubicát váltja, tehetsége mellett vagyonos családja révén komoly anyagi háttere is van, az édesapja, Michael Latifi, a McLaren befektetői között is megtalálható.

A kanadai pilóta szerződtetése révén a 2020-as szezon során az észak-amerikai ország egyszerre két pilótát ad a mezőnynek, hiszen Lance Stroll révén Latifinek van már egy honfitársa. A hivatalos megerősítés után teljes a jövő évi rajtrács, bár Latifi leigazolása már régóta nyílt titoknak számított.

Latifi jövőre versenyzőként is bemutatkozhat Forrás: Williams Racing

„Ez még mindig szürreálisnak tűnik, nem is hiszem, hogy teljesen megemésztem azelőtt, hogy jövőre ott leszek a rajtrácson Melbourne-ben – nyilatkozta a 24 esztendős pilóta, aki a 2. helyen várja az F2-es szezonzárót, így biztosan megszerzi az F1-es szuperlicenchez szükséges pontokat. – Hálás vagyok a Williamsnek a lehetőségért. Már a gyárban eltöltött első napom óta nagyon élvezem az első évemet.

Latifi az idén hat alkalommal vezette már az autót pénteki szabadedzéseken Kubica vagy Russell helyén, úgy vélte, egy újabb lépés lesz, hogy jövőre versenyezhet is. Kijelentette, nem becsüli alá a rá váró feladatot, és „hihetetlenül motivált és elszánt”, hogy mindent beleadjon. A Williams az idén mindössze 1 pontot tudott szerezni, Kubica szerencsés németországi 10. helye révén.

Latifi az idén már többször vezethette a Williamst Forrás: Williams Racing

„A Williamsnél mindannyiunkat mélyen meggyőzött az, amit az idén elért az FIA Forma-2-ben, valamint a csapathoz való elköteleződése és a háttérben végzett munkája láttán – méltatta új pilótáját Claire Williams csapatfőnök-helyettes. – Nicholas már most nagyra tartott tagja lett a Williamsnek, és várjuk, hogy az új szerepében visszaküzdjük magunkat a középmezőnybe.”

A Williams az idén történelmi mélypontra került,

az előszezoni tesztelésre nem készült el az idei modelljük, ami később sokkal lassabbnak bizonyult az ellenfelek autóinál. Távozott Paddy Lowe a technikai igazgatói posztról, folyamatos alkatrészhiány áll fenn, és Kubica többször is megkérdőjelezte, hogy egyenlő technikai feltételeket kap Russell-lel. A csapatvezetés azonban új szponzorokat tudott bevonni, és remélik, hogy jövőre kiküszöbölik a csorbát.