Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke nem gondolja, hogy a német gyártó a 2020-as szezon végén kiszállna a Forma-1-ből, szerinte inkább megpróbálja a Ferrarihoz hasonlóan hosszú távon fenntartani a sikereket, ám ezzel együtt nyitva hagyta a lehetőségét egy ezzel ellentétes döntésnek.

A 2021-es szezontól komoly változások jönnek a Forma-1 technikai- és sportszabályzatában, de legalább ennyire fontos a száguldó cirkusz kereskedelmi és üzleti viszonyait szabályozó Concorde-egyezmény is, amelynek jelenlegi ciklusa jövőre jár le. Az új szerződés megkötése több jelenlegi csapat jövőjére is hatással lehet, bokszutcai pletykák szerint a Renault például nagyban ettől teszi függővé, hogy marad-e az F1-ben.

Nem valószínű ugyanakkor a kiszállása az elmúlt éveket minden szempontból meghatározó Mercedesnek, Toto Wolff, az F1-es istálló csapatfőnöke szerint vélhetően maradni fognak, ugyanakkor azt is érthető stratégiának tartja, ha egy istálló az övékhez hasonló sikersorozat után – mint aki jól végezte dolgát – hátat fordít a királykategóriának, hogy új kihívás után nézzen. Különösen igaz lehet ez az autóiparban jelenleg zajló változások tükrében.

Az eddigi termés hat egyéni és hat konstruktőri világbajnoki cím Forrás: Daimler AG

A Mercedes 2010-ben indította el gyári csapatát, előtte 1993-tól kezdődően csak motorgyártóként szerepelt az F1-ben. Azóta a száguldó cirkusz modernkori történetének egyik legsikeresebb csapata lett, és jó úton jár afelé, hogy megdöntse a Ferrari 2000-es évek elején Michael Schumacherrel felállított rekordját, és zsinórban 7 világbajnoki címet nyerjen. Ez akár már jövőre bekövetkezhet, kérdés azonban, hogy mi lesz utána, 2021-től ugyanis új időszámítás kezdődik az F1-ben.

– nyiltkozta Wolff az Autosportnak. – Az új Concorde-szerződés megbeszélésének közepén vagyunk. Ezzel kapcsolatban, és ettől függetlenül is megvitatjuk az autóipar fejlődését és a sportra gyakorolt hatását. Milyen irányba halad az autóipar? Milyen formában releváns a Forma-1, mint szórakoztató és technológiai platform? Ezen a platformon szeretnénk-e maradni hosszú távon?"

Minden bizonnyal 2021 után is láthatjuk a Mercedest az F1-ben Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Toto Wolff eddigi mercedeses karrierje alatt először nem lesz ott egy versenyhétvégén, a Brazil Nagydíjat ugyanis kihagyja, hogy többek között a Concorde-egyezmény körüli teendőkkel foglalkozhasson. A Mercedes F1-ben maradása elmondása alapján azért is valószínű, mert

nem elégszik meg azzal, hogy egy adott időszakban és szabályrendszerben a legjobb lett, hosszabb távon is szeretné megmutatni, hogy képes a Ferrarihoz hasonlóan fenntartani ezt a sikert.

„Ott van a Ferrari modellje, amelyik azt mondja: »mi örökké akarjuk ezt csinálni. Versenyautókat és utcai autókat építünk.« A másik modell viszont azt, hogy »volt egy nagyon sikeres sorozatunk, már nincs mit bizonyítani, most valami másba fogunk.« Mindkettő teljességgel elfogadható stratégia.

Egy olyan korszakban, amikor minden annyira rövid távra szól, a siker fenntarthatósága teszi hitelessé a stratégiát, nem a gyors be- és kiszállás."

A partnercsapatokra is hatással lesz, ha a Mercedes egyszer a kivonulás mellett dönt Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

Wolff előre kalkulál azzal, hogy eljön az időszak, amikor nem ők lesznek a csúcson. „A siker olykor hullámzó, megeshet, hogy az ember harmadik lesz. Természetesen sikerhez szokott márkaként realistának kell maradni és számolni kell azzal, hogy nem nyerhetsz minden évben. Ez nem könnyű. Nekem sem, hisz adódik a kérdés, hogy hogyan tudom elviselni ezt?"

A maradás mellett szól az is, hogy partnercsapataival, a Williamsszel, a Racing Pointtal és a 2021-től Mercedesre váltó McLarennel már megkötötték a szerződéseket az új korszakra,

ezt pedig nem tették volna meg, ha komolyan a kiszálláson gondolkoznának. „Magunkat is beleértve négy csapatnak szállítunk motorokat. Az ember lehet terhes, vagy nem, félig nem tud terhes lenni.

de ha mégis, az következményekkel járna a partnercsapatokra nézve."