Társoldalunk:

Verstappen: Hamilton előnye nem a valós képet mutatja

2019.11.01. 23:40

Max Verstappen nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy 3 tizedet kapott Lewis Hamiltontól az USA Nagydíj második szabadedzésén, helyette a Red Bull egykörös tempóját méltatta.

Azok után, hogy Mexikóban elszalasztotta a nagy esélyt, nem kizárt, hogy Max Verstappen kapni fog egy újabbat, az USA Nagydíj első edzésnapja ugyanis saját elmondása szerint eléggé pozitívan alakult neki és a csapatnak. A bikások holland versenyzője az első helyen zárta az első edzést, majd a másodikon, amikor már a két Mercedes is bekapcsolódott az igazán gyors körök teljesítésébe, a harmadik helyen végzett Lewis Hamilton és Charles Leclerc mögött, szerinte ez azonban nem sokat jelent, az ötszörös világbajnok ugyanis nem várt segítséget kapott.

Verstappen elélgedett a péntekkel - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Mercedes versenyzője a lágy gumis gyorskörén utolérte Robert Kubica Williamsét, amely a hátsó egyenes feléig előtte is volt,

Hamilton így nyert egy kis időt, ami miatt Verstappen úgy véli, nem a valós képet mutatja a 3 tizedes hátránya.

„Összességében elég pozitív nap volt, egy körön nem rossz az autó tempója – nyilatkozta Verstappen. – Lewis szélárnyékot kapott a hátsó egyenesben, úgyhogy a lemaradásunk nem igazán reprezentatív, szerintem kisebb a különbség."

A Red Bullnak általában a versenytempója az erőssége, így különösen jó jel, ha egyetlen körön sincsenek messze a Mercedestől és a Ferraritól. Verstappen szerint nem meglepő módon a gumik jelentik majd a kulcsot vasárnap. „A hosszú etapokkal nem voltam teljesen elégedett, lehetünk egy kicsit jobbak” – ismerte el. Ez a pálya nagyon agresszív a gumikkal, úgyhogy ha kontroll alatt tudjuk tartani az abroncsokat, akkor hirtelen minden sokkal jobbnak fog tűnni. Összességében jól kezdtük a hétvégét."

Albon az austini pályával is össze kellett barátkozzon - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

A második edzést a leggyorsabb körének pályaelhagyás miatti elvételét követően a hatodik helyen záró Alex Albonnak a mai volt az első találkozása az austini pályával, így neki az aszfaltcsíkot is meg kellett szoknia. „Rendben volt, élveztem” – összegzett a thai pilóta. Elég technikás pálya és széles is, így nem tudni, hova pozícionálja az ember az autót. Az első edzés elég jó volt, a második már nem annyira, de így is nagyjából tudom, hogy milyen irányba akarunk menni holnap."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK