Vágólapra másolva!
Claire Williams elárulta, hogy az istállója csupán az Abu-dzabi Nagydíj után fogja nyilvánosságra hozni, ki lesz George Russell jövő évi csapattársa. Kijelentette, nem lenne probléma, ha 2020-ban két fiatal, de tehetséges versenyzővel kezdenék meg a szezont.

Miután Robert Kubica bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Williams-től, a csapat egyik ülése felszabadult. A lengyel versenyző helyére több pilóta neve is felmerült, többek között a Renault-tól búcsúzó Nico Hülkenbergé is, de a grove-i istálló vélhetően az F2-es bajnokság jelenlegi 2. helyezettjét, Nicholas Latifit fogja szerződtetni.

Claire Williams csapatfőnök-helyettes a Sky Sports műsorában elárulta, a szezon végéig várnak a hivatalos bejelentéssel, így természetesen nem erősítette meg, hogy az erős anyagi háttérrel rendelkező kanadai fiatal lesz George Russell csapattársa.

Latifi pole pozícióban van az F1-es versenyzői ülés megszerzéséhez Forrás: Williams Racing

Latifi korábban a Renault és a Force India teszt-, illetve tartalékpilótája is volt, 2019-től kezdve pedig a Williams csapatában tölti be ezt a szerepet. Ezzel párhuzamosan már a hatodik szezonját tapossa a Forma-2-es bajnokságban, illetve elődjében, a GP2-ben. A kanadai versenyző az idényzáró abu-dzabi hétvége előtt a pontverseny 2. helyén áll a már bajnok Nyck de Vries mögött.

Az év során Latifi már négyszer is részt vehetett F1-es szabadedzésen. Legutóbb pénteken, a Mexikói Nagydíj első gyakorlásán gurulhatott pályára, ahol a leglassabbnak bizonyult, még Russelltől is több mint 1 másodpercet kapott. Ennek ellenére Claire Williams elégedett a teljesítményével.

– nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Az egyik ülésünk szabad 2020-ra, viszont döntésünket csak az Abu-dzabi Nagydíj után tudjuk nyilvánosságra hozni. Most még több szempontot is figyelembe kell vennünk, de az biztos, hogy addigra megfelelő helyzetben leszünk a bejelentéshez.”

Latifi legrosszabb esetben is az 5. pozícióban fogja befejezni a szezont, ami azt jelenti, hogy számításaink szerint mindenképpen meglesz az F1-es szuperlicenchez szükséges pontszáma.

A Williams-nél azonban minden bizonnyal meg szeretnék várni, hogy véget érjen az idény, és csak utána fogják bejelenteni a kanadai pilóta szerződtetését.

Claire Williams hozzátette, nem lenne probléma, ha két fiatal és tapasztalatlan versenyzővel vágnának neki a 2020-as szezonnak. Úgy véli, az idei újoncok megmutatták, hogy nem az életkor az elsődleges tényező.

Csak az Abu-dzabi Nagydíj után derül ki, hogy 2020-ban ki fog beülni a Williams-be Forrás: AFP/Mladen Antonov

„Nálunk a tehetség sokkal többet nyom a latban, mint az adott versenyző életkora – szögezte le. – George és a többi újonc bebizonyították, hogy fiatal koruk ellenére mindannyian remek versenyzők.”

Ha Russell csapattársának személyét nem is, a Williams egy új szponzori szerződést nyilvánosságra hozott a héten. 2020-tól már nem csupán névadó szponzoruk, a ROKiT mobiltelefonjait, hanem a különböző italmárkáit is hirdetni fogják.

„Nagyon élveztük a ROKiT-tal való közös munkát az elmúlt 12 hónap során – olvashatók Claire Williams szavai. – Ebben a nehéz időszakban is rendületlenül kitartanak mellettünk, ami hatalmas motivációt jelent számunkra. Örülök, hogy sikerült kiterjesztenünk ezt az együttműködést.”