Társoldalunk:

A Red Bull szerint az F1-es pilótapiac csak jövőre izzik fel igazán

2019.10.23. 09:50

A mezőny összes élpilótájának lejár jövőre a szerződése, és a Red Bull arra számít, csak a következő szezon második felében kezdenek majd dőlni a dominók. Christian Horner szerint rajtuk múlik Max Verstappen megtartása.

Nem siet a szerződéshosszabbítással Max Verstappen a Red Bullnál, a holland pilóta szerint ezzel ő nincs is egyedül, hiszen a 2021-ben esedékes szabálymódosítások miatt több versenyző is bizonytalan a jövőjét illetően. Csapatát sem éri váratlanul, hogy még hosszú hónapokat kell várniuk a pilótapárosuk szerződéseinek rendezésével.

„Ennek így kell lennie – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az Autosportnak. – Max, Lewis [Hamilton] és Sebastian [Vettel] szerződése is lejár 2020 végén, úgyhogy a négy fontos szereplő közül három a piacon lesz. Elkerülhetetlen, hogy mindegyikük megnézi majd, milyen lesz a csapataik teljesítménye a következő év első felében” – jelentette ki.

Verstappen, Hamilton és Vettel szerződése is lejár jövőreForrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Red Bull szempontjából nem kérdéses, hogy meg akarják tartani Verstappent, mivel a tehetségkutató programjukban nincs a láthatáron újabb üstökös, „kívülről” pedig 2007-re igazoltak utoljára, akkor Mark Webber csatlakozott az istállóhoz. Horner szerint alapvetően rajtuk múlik, hogy Verstappen a csapat tagja marad-e.

Nagyon boldog a csapatnál, itt szeretné elérni a céljait, és a mi dolgunk, hogy megadjuk neki az alapokat ehhez. Bízom abban és remélem, hogy képesek leszünk erre.”  

Az elmúlt hetek során a 22 esztendős pilóta édesapja, Jos Verstappen aggódni kezdett, hogy az ideihez hasonlóan a következő szezon is „elveszhet”, ha fia nem kap a világbajnoki cím megnyerésére alkalmas autót, de Horner szerint „Max nagyon más ember, mint az apja. Ő látja az összefüggéseket is.”

Verstappen a Red Bull színeiben lehet a legfiatalabb világbajnok, ha ez nem sikerül, lemondhat erről a rekordrólForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

„Elment Szakurába, és látta, hogy mi várható, a Honda mennyire elkötelezett a motorfejlesztés és az F1 mellett is. A gyárban láthatta, mi folyik a háttérben, úgyhogy szerintem inkább az a helyzet, hogy a versenyzők apukái sajnos néha kissé felhúzzák magukat.”

A holland fiatal számos rekordot megdöntött már a Forma-1-ben,  

egyebek mellett ő lett minden idők legfiatalabb versenyzője, a legifjabb élen állója, leggyorsabb kört teljesítője, pontszerzője, dobogós helyezettje, futamgyőztese, többszörös futamgyőztese és az első holland, aki rajtelsőséget ért el, de a következő szezon lesz az utolsó alkalom, hogy a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka is legyen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK