Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel elismerően beszélt a Japán Nagydíj után a Mercedes elmúlt években mutatott teljesítményéről, valamint arról is szólt, hogy mit kell tennie a Ferrarinak riválisa legyőzéséhez.

A Japán Nagydíjon a konstruktőri világbajnoki cím mellett az is eldőlt, hogy az egyéni versenyben is Mercedes-pilóta fog nyerni, ugyanis már matematikailag is csak Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak van esélye a végső győzelemre. Noha Sebastian Vettel már jóval ezelőtt lemondott arról, hogy az idén végre felér a csúcsra a Ferrarival, a matematikai esély elvesztésének apropóján mondott pár szép szót a nagy rivális teljesítményéről, valamint azt is megfogalmazta, mire van szüksége a Ferrarinak, hogy jövőre már ők ünnepelhessenek.

Vettel számot vetett a Japán Nagydíj után Forrás: Getty Images/2019 Peter J Fox/Peter J Fox

Ahhoz képest, ahogyan a szezon első fele alakult a vörösöknek, ég és föld a mostani formájuk, ezzel együtt az utóbbi két futamon egyaránt nem sikerült győzelemre váltaniuk az időmérő edzésen mutatott fölényüket.

Valószínűleg ezek a tapasztalatok is megerősítették Vettelt abban, hogy hiába javultak, ez továbbra is kevés.

„Nem hiszem, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, egyszerűen csak jobb munkát kell végeznünk – nyilatkozta a négyszeres világbajnok arról, hogy nem a szorgalom hiánya miatt vannak lemaradva. – Szerintem nagyon elkötelezettek vagyunk, nagyon keményen dolgozunk, de még nem vagyunk azon a szinten, amelyen lehetnénk.

Sokat tanultunk az autónkról, a gyengeségeiről, fejlesztettük, de még nem tartunk ott... Voltak erős versenyeink, de összességében még mindig le vagyunk maradva egy kicsit."

Vettel és Bottas egymás mellett a levezető körben Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Általános vélekedés volt az elmúlt évben, hogy a Ferrari összességében gyorsabb autóval nem tudott nyerni. Az idén más volt a helyzet, a szezon egészét, és főként a futamokat nézve, többnyire a Mercedesé volt a legjobb csomag,

Vettel szerint azonban felesleges lenne a két autó közötti különbségeket elemezni, mert a Mercedes nem csak emiatt nyert.

„Nyilván nem látunk bele abba, amit csinálnak, kívülről nézve azonban nagyon közel állnak a tökéletességhez, minden alkalommal nagyon következetesek, amikor pályára lépnek, nagyon kevés hibát vétenek. Ez egyértelműen része annak, ami ennyire erőssé teszi őket” – dicsért a Ferrari német pilótája.

Ha belemennénk a részletekbe, vitatkozhatnánk arról, hogy miben jobb az autójuk, mint a mienk, összességében azonban nem hiszem, hogy ez a lényeg, ez egy csapatsport, és mint mondtam, nekünk is megvannak az összetevőink, elkötelezettek vagyunk, intelligensek, egyszerűen csak jobban kell csináljuk a dolgokat."

A Ferrarinál mindenkinek javulnia kell a négyszeres világbajnok szerint Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Hogy pontosan miben kell fejlődniük, arra Vettel konkréten nem tért ki, mindössze annyit mondott, hogy

nem csak egy konkrét dologban vannak lemaradva.

„Nem egyetlen területen kell fejlődnünk, sok apróságot kell jobban csinálnunk. A csapat minden egyes tagjának így kell tennie, ez az egy módja van annak, hogy megpróbáljunk felállni. Remélhetőleg [a Mercedes] kicsit unottá válik, meglátjuk."