Vágólapra másolva!
A Renault csapatfőnöke szerint majdnem egy tucat érdeklődő jelentkezett náluk F1-es motorszállítással kapcsolatban. Cyril Abiteboul tudja, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél.

A közelmúltban két befektetői csoport is jelezte, hogy F1-es csapatok indítását készítik elő, de a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media és az FIA elnöke, Jean Todt is igyekezett lehűteni a kedélyeket. Ennek ellenére a Panthera nevű konzorcium és a monacói-spanyol társulás is embereket vett fel és invesztál a 2021-es indulás reményében.

A 2021-es szezon azért vonzó már látatlanban is az érdeklődők számára, mert az F1-ben várhatóan életbe lép a költségplafon és ha sikerül elfogadni a szabályokat, akkor megreformált előírások szerint kell majd várhatóan olcsóbb autókat építeni, és a jogdíjak elosztása is sportszerűbb lehet a csapatok között.

Sok erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy új csapat napvilágot lásson az F1-ben Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Ráadásul, a motorszabály lényegében nem változik, így lényegében már ismert gyártókkal és technológiákkal lehet készülni 2021-re, még akkor is, ha a Mercedes már biztosan kiszolgál négy istállót, a Honda egyelőre nem tud a meglévő kettő mellé továbbiakat vállalni, a Ferrari pedig már szintén három csapatnak szállít. A Renault marad, és

Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint 10 érdeklődő már jelentkezett náluk motorszállítással kapcsolatban.

„Tíz személy már beszélt velünk arról, hogy új csapatokat indítanának, de a döntés nem a mi kezünkben van. Azt hiszem, a Forma-1 életképesebb és erősebb lehet új csapatokkal, ez nem csak nekünk tenne jót” – nyilatkozta a francia szakember a Racefans-nek adott interjújában.

A McLaren 2020 végén távozik a Renault ügyfélköréből Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

Abiteboul a Renault előtt a mára csődbe ment Caterham istálló csapatfőnöke is volt, így jól ismeri a gyenge gazdasági hátterű, labilis istállók helyzetét is, ezért nem meglepő, hogy kijelentette: „Nem pusztán új csapatokra van szükség, nem a mennyiség, hanem a projektek minősége és fenntarthatósága is fontos – szögezte le. – Nem csak egy vagy kétéves terv kell.”

A csapatfőnök megerősítette, hogy a Panthera képviselői is felvették velük a kapcsolatot.

„Találkoztunk a projekt mögött álló befektetők különböző csoportjaival, és szerintem ez mozgásban van. Nyilvánvaló, hogy a Föld keleti részéről származnak, de úgy gondolom, rajtuk múlik, hogy bármi mást is felfedjenek a pénzügyeikkel kapcsolatban” – összegzett.