Vágólapra másolva!
Az FIA versenyigazgatója megerősítette, hogy nem közvetlen emberi hiba miatt lett vége egy körrel hamarabb a Japán Nagydíjnak. Sebastian Vettel szerint még mindig a valódi kockás zászlóra kellene hagyatkozni.

Még ha nem is feltűnő, de akkor is furcsa vége lett a Japán Nagydíjnak, a kockás zászló ugyanis a tervezettnél egy körrel korábban véget vetett a futamnak. Ne nem az „igazi", azt ugyanis jókor lengették meg, hanem az idei szezontól bevezetett virtuális változat, ami lényegében egy LED-panelen megjelenő, kockás zászló mintázatú jelzés. Michael Masi versenyigazgató megerősítette, hogy rendszerhiba történt.

Bottast a rendes kockás zászló is leintette az 53. kör végén, a futamnak valójában azonban már egy körrel korábban vége lett Forrás: AFP/Issei Kato

Nem ez volt az első hasonló eset, a tavaly Kanadai Nagydíjon Winnie Harlow modell intette le túl korán a versenyt, még ha erről nem is ő tehetett. Az FIA ennek hatására vezette be a fényjelzést, és tette azt mérvadóvá az idei évtől. A jelek szerint most nem egy konkrét személy hibázott, hanem az FIA időmérő rendszere romlott el. Az azt működtető és felállító személyzet védelmében azért meg kell említeni, hogy

a szokásos mobil sátorból az egész, több ezer kábelből álló pereputtyot az erre a célra kiürített garázsokba költöztették át a Hagibisz tájfun miatt,

így valójában az is szép teljesítmény, hogy nagyobb fennakadások nem történtek az időmérésben.

– nyilatkozta Michael Masi versenyigazgató, aki elárulta, hogy több csapat azonnal rádiózott nekik. – Amíg nem tudtuk megerősíteni, hogy [a versenyben vezető] Valtteri [Bottas] valóban megkapta a jelzést, néhány csapat rádión érdeklődött. Azt tanácsoltuk nekik, hogy fussák le az eredetileg tervezett versenytávot."

Vettel a 2018-as Kanadai Nagydíjon első kézből tapasztalta meg, milyen az, amikor az embernek túl korán lengetik a kockás zászlót Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A tavalyi Kanadai Nagydíjon az egy körrel korábbi leintést elsőként megtapasztaló Sebastian Vettel szerint nem jó ötlet, hogy az idei évtől a LED-es jelzés a mérvadó, miközben a valódi kockás zászlót is meglengetik. „Szerintem versenyzőként elég világos volt, hogy nem lengették meg a kockás zászlót. Van egy bokszutcai táblánk, amin látjuk, hogy hány kör van hátra, ugyanezt meg tudjuk nézni a kormány kijelzőjén is. Láttam, hogy még egy hátravan, emellett rádión is szóltak, hogy most vagyok az utolsó körben.

Nekünk, versenyzőknek az a lényeges, hogy ha látjuk a kockás zászlót, akkor a versenynek legyen vége."