Társoldalunk:

Duplán büntették a Verstappen szerint felelőtlenül viselkedő Leclerc-t

2019.10.13. 12:15

A sportfelügyelők utólag összesen 15 másodperces időbüntetéssel sújtották a rajt után Max Verstappennel ütköző Charles Leclerc-t a Japán Nagydíjon. A Red Bull versenyzője szerint a Ferrari monacói pilótája felelőtlenül viselkedett a rajtnál, és nem érti, hogy a sportfelügyelők miért csak a verseny után vizsgálták az incidenst. 

Charles Leclerc-t 5 másodperccel büntették a Japán Nagydíj első körében okozott baleset és 10 másodperccel az FIA utasításának megszegése miatt. Max Verstappen úgy véli, a Ferrari versenyzője lehetett volna ennél türelmesebb, valamint hozzátette, szerinte nemcsak Leclerc manőveréért, hanem Sebastian Vettel elrontott rajtjáért is büntetés járt volna.

Leclerc és Verstappen közvetlenül az indulás után, a második kanyarban ütközött, aminek következtében a Ferrari és a Red Bull is komoly mértékben sérült. A holland pilóta a kör végén kiállt a bokszba, majd a 14. körben feladta a versenyt. Leclerc az első és a második körben sem ment ki annak ellenére, hogy az FIA javasolta a Ferrarinak a sérült első szárny cseréjére.

Leclerc és Verstappen ütközése a rajt után - Galéria!Forrás: AFP/Str

A leintés után Leclerc 5 másodperces büntetést kapott baleset okozása miatt, és további 10-et, mert a Ferrari nem tartotta be az FIA utasítását. Továbbá a monacói pilótát két büntetőponttal is sújtották, míg, a Ferrarit 25 ezer eurós bírság befizetésére kötelezték. Michael Masi, a Forma-1 versenyigazgatója már nyilatkozott is a döntés kapcsán.

„Azt tanácsoltam nekik, hogy hozzák ki Charles-t, de ezt nem tették meg – mondta az Autosportnak. – Utána pedig már pedig már utasítottam őket, aminek engedelmeskedtek."

A kiesése után Verstappen kijelentette, riválisának már van annyi tapasztalata, hogy az ilyen hibákat elkerülje. A Red Bull pilótája hozzátette, Leclerc-nek értelmetlen volt belemennie a manőverbe, hiszen hátra volt még a teljes futam.

Charles a kettes kanyarban belém fordult, én meg nem tudtam mit csinálni – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –  Mindannyian tudjuk, hogy egy másik kocsi mögött tapadást vesztünk, úgyhogy ez nem lehet kifogás, elég tapasztalt ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen. Rosszul rajtolt, ezért szeretett volna javítani, de ott lett volna még neki a teljes futam."

Ami a büntetést illeti, Verstappen nem érti, hogy először miért nem vizsgálták az esetet. A holland versenyző úgy véli, ez nem kemény, hanem felelőtlen manőver volt. A másik Ferrari kapcsán szintén nehezményezte, hogy elmaradt a szankció.

„Közvetlenül utána nem is vizsgálták az incidenst, amit nem is értek, hiszen az autóm nagyon megsérült. Most már vizsgálják, de csak a verseny után. Mégis mi kell ahhoz, hogy valakit megbüntessenek? Szeretem a kemény versenyzést, de ez felelőtlen megmozdulás volt. Ráadásul Sebet is meg kellett volna büntetni, mert ugyan nem szerzett előnyt a korai rajttal, de a szabályok világosan kimondják, hogy nem lehet bemozdulni.”

Leclerc első szárnya is komoly károkat szenvedett - Galéria!Forrás: Picture-Alliance/AFP

Leclerc elmondta, hogy Hamilton és Vettel mögött alulkormányzottá vált az autó, és ez okozta az ütközést.

Lewis és Seb voltak előttem, és ez alulkormányzottságot okozott, emiatt összeértünk. Ezután nagyon nehéz versenyem volt, és persze Max futamát is tönkretette az incidens” – nyilatkozta a monacói a Ziggo Sportnak. Később a Sky Sports-nak hozzátette, meg kell néznie a felvételeket ahhoz, hogy tudja, mi történt pontosan.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem akart ítélkezni, inkább az arra kijelöltekre bízta a döntést. A svájci szakember annyit azért elmondott, hogy megítélése szerint nem volt elég tiszta a pálya ahhoz, hogy ketten is elférjenek.

Őszintén úgy gondolom, hogy nagyon nehéz itt a helyzet az első kanyarokban– vélekedett. – Nem hiszem, hogy Charles szándékosan tette, ugyanakkor nincs a birtokomban minden információ, úgyhogy hagyjuk meg a döntést a felügyelőknek. Az ideális ív mellett nagyon koszos a pálya, legyen szó bárkiről, nem próbál meg a külső ívre menni, hanem inkább belül tartja ott az autót. Egyszerűen nem volt hely két autónak."

Leclerc a 15 másodperc hozzáadásával hátracsúszott a hetedik helyre, míg a hatodik pozíciót Daniel Ricciardo örökölte.

Albon pályafutása legjobb helyezését érte el

Alexander Albon a 4. helyen ért célba a másik Red Bullban, ami az jelenti, hogy a thai pilóta beállította hazája legjobb F1-es eredményét. (Bira herceg az 1950-es Svájci és az 1954-es Francia Nagydíjon ért célba ebben a pozícióban.) A rajt után Albont megelőzte a két McLaren, ami nagyban befolyásolta a továbbiakat.

Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullban - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Az indulásnál kipörögtek a kerekeim, és a McLarenek mögé kerültem, ami meg is határozta a futamomat – nyilatkozta. – Miután Carlos [Sainzot] megelőztem, a senki földjére kerültem, úgyhogy csak a gumikat kellett óvnom."

Albon elárulta, már sokkal jobban érzi magát az autóban, és minél hamarabb szeretne az élmezőny pilótáival küzdeni. „Az első szabadedzésen jóval magabiztosabb voltam az autóban, mint eddig. Az időmérővel is elégedett voltam, a futamon megszerzett 4. helynek is örülök, de jó lenne már a srácokkal versenyezni az élen."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK