Vágólapra másolva!
A Racing Point óvást nyújtott be az FIA-nak, mert szerintük a Renault mindkét autója szabálytalan eszköz használatával versenyzett a Japán Nagydíjon.  

Óvást nyújtott be a Racing Point a Renault eredményei ellen a Japán Nagydíj után. A futamon Charles Leclerc időbüntetése után Daniel Ricciardo a 6. pozíciót szerezte meg, ezzel 8 pontot szerzett, Nico Hülkenberg pedig a 10. lett, ami 1 pontot ér Sergio Pérez furcsa körülmények között elért 2 pontja mellett.

A silverstone-i istálló által benyújtott 12 oldalas dokumentum szerint a Renault mindkét autójában előre programozott, a pályán elfoglalt pozíciótól függő fékerőeloszlás-rendszer működött, ami a Racing Point szerint megsérti a Nemzetközi Sportkódexet, valamint a technikai szabályzatot is.

Elképzelhető, hogy a Renault szabálytalan fékerőeloszlás-rendszert használt a Japán Nagydíjon Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Utóbbi 11.1.4-es cikkelye leírja, hogy pályán lévő autó esetében kizárólag a pilóta vagy a brake-by-wire rendszer végezhet módosításokat a fékerő-eloszláson, tilos bármit is előre beprogramozni. A sportszabályzat 27.1-es cikkelyében foglaltak szerint pedig a versenyzőnek egyedül és segítség nélkül kell vezetnie az autót.

A futamon a Renault nagyot lépett előre az időmérőhöz képest, ahol Hülkenberg csupán a 15. lett, míg Ricciardo a 16. helyen végzett.

A végeredmény szerint a Renault 77 ponttal a konstruktőri világbajnokság 5. helyén áll, 18-cal megelőzve a Toro Rossót és 23-mal a Racing Pointot,

azonban a sportfelügyelők formailag befogadhatónak ítélték a dokumentumot, és lefoglalták a Renault-k kormányait, valamint a motorvezérlő elektronikákat, és a csapatot arra kötelezték, hogy készítsenek egy beadványt a kérdéses rendszerek működéséről, mielőtt egy későbbi időpontra tárgyalást tűznek ki. Amennyiben a későbbieksorán kizárják a francia istállót, akkor elveszítik a Szuzukában megszerzett 9 pontjukat, míg a Toro Rosso 3, a Racing Point pedig 4 további egységet gyűjtene be.