Társoldalunk:

A Honda egyelőre nem akar gyári F1-es csapatot

2019.10.08. 09:25

Sportpolitikai szempontból hátrányos a Hondának, hogy nem működtetnek önálló F1-es csapatot, de egyelőre az ígért költségplafon sem csábítja őket arra, hogy autót is építsenek a motorok köré.

A 2008-as szezon végén kiszállt, 2015-től pedig csak motorszállítóként tért vissza a Forma-1-be a Honda, és a gyártó képviselői „pillanatnyilag nem” tervezik, hogy önálló istállóval szerepeljenek a világbajnokság mezőnyében, írja a Racefans a japán gyártó sportigazgatójára, Jamamoto Maszasira hivatkozva.

Önálló konstruktőrként a Honda sohasem volt kifejezetten sikeres az F1-ben, néhány győzelmet tudnak felmutatni, motorszállítóként azonban a McLaren partnereként rettegett sikerszériával történelmet írtak az 1980-as évek végén Ayrton Senna és Alain Prost révén. Ezt a nosztalgiát akarták újraélni, amikor a wokingiakkal visszatértek az F1-be, de ennek csúfos kudarc lett a vége.

Legutóbb gyári csapatként 2006-ban nyert a Honda - GalériaForrás: Getty Images/2006 Getty Images/Paul Gilham

A Honda a 2018-as szezontól a Toro Rosso beszállítója lett, az idén pedig két futamgyőzelmet is elértek a Red Bull révén. Maszasi szerint most végre sínre került a projekt, ezért nem terveznek változtatást. „A folytonosság nagyon fontos a Forma-1-ben – mondta. – Az elmúlt öt év során erőforrásokat szállítottunk, és kezdünk révbe érni.”

Ha most elkezdenénk karosszériát is építeni, megint küszködnénk, és ezt nem akarjuk.”  

A japán gyártó szempontjából problémás, hogy a sportpolitika terén hátrányban vannak, mivel a motorszállítók közül csak ők nem működtetnek önálló istállót, így nem részesülnek a jogdíjakból és a sportág jövőbeli irányvonalával kapcsolatos beleszólási lehetőségük is igen korlátozott. Maszasi elismerte, hogy hátrányos helyzetben vannak.

Verstappen az idén két győzelmet is hozott a Red Bull-HondánakForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

„Ebben a közegben nem előnyös beszállítónak lenni – összegzett. – A nevünk viszont Honda Motor, motorokkal kezdtünk foglalkozni az elején. Úgy gondoljuk, ez a specialitásunk, és a motorok területén szeretnénk élenjárók lenni a legfejlettebb technológiával. Erre törekszünk” – mondta a japán szakvezető.

Maszasi szerint bár csapatot nem működtetnek, a motorokkal kapcsolatos egyeztetésekben részt tudnak venni, és ügyfelük révén hangsúlyosan képviselhetik az álláspontjukat egyéb kérdésekben is.  „A technikai és sportszabályokkal kapcsolatos dolgokat tudjuk egyeztetni a Red Bull-lal és a Toro Rossóval” – összegzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK