Társoldalunk:

Wolff: A Mercedes már nem neheztel a McLaren kémbotránya miatt

2019.10.06. 09:05

Toto Wolff szerint a McLaren és a Mercedes nem neheztel egymásra a 2007-es kémbotrány miatt. Anno a 12 évvel ezelőtti eset fordulópontot jelentett a két vállalat együttműködésében, de a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, mindkét fél túllépett a történteken.

A McLaren a múlt héten jelentette be, hogy 2021-től visszatér a Mercedes-motorok használatához. A két vállalat korábbi sikeres együttműködését beárnyékolta a 2007-es kémbotrány, melynek eredményeként a csapatot kizárták a konstruktőri bajnokságból, valamint 100 millió dollár megfizetésére kötelezték. Toto Wolff szerint mindez már nem lesz befolyással a jövőbeli kapcsolatukra.

A McLaren 1995-től 2014-ig versenyzett Mercedes-erőforrásokkal, és ezalatt három egyéni, valamint két konstruktőri bajnoki címet szereztek. Utóbbiból is lehetett volna három, de 2007-ben hiába rendelkeztek a legtöbb ponttal Lewis Hamilton és Fernando Alonso révén, a csapatot kizárták a bajnokságból. A nyáron ugyanis Nigel Stepney, a Ferrari vezető mérnöke bizalmas adatokat továbbított a McLaren technikai igazgatójának, Mike Coughlannak.

A McLaren és a Ferrari 2007-es csatáját beárnyékolta a kémbotrányForrás: Getty Images/2007 Getty Images/Mark Thompson

A brit csapatot (amiben akkoriban a Mercedes anyavállalatának is jelentős résztulajdona volt) a kizárás mellett 100 millió dollárra is büntették, és az eset sokak szerint az együttműködés végének a kezdete volt. Ami tény, hogy a Mercedes 2010-től ismét gyári csapattal versenyzett, a McLaren pedig öt évvel később Honda-motorokra váltott. Wolff leszögezte, hogy a történteken már mindkét félnek sikerült túllépnie.

Ez egy sötét időszak volt mind a McLaren, mind a Mercedes életében 

– nyilatkozta a Crash.net-nek. – Mindkét félnek sokba került, hogy helyrehozzon egyéni ténykedéseket. Mára viszont már továbbléptünk, a 12 évvel ezelőtt történtek semmilyen hatást nem gyakoroltak a döntésre.”

A Brawn ugyanazzal a motorral eleinte utcahosszal vezetett a McLaren előttForrás: Getty Images/2009 Getty Images/Paul Gilham

A Mercedes a 2009-es szezon végéig gyári partnere volt a McLarennek, együtt szerezték meg a Forma-1 történetének első hibrid erőforrással elért győzelmét is, azonban a wokingi istálló akkori csapatfőnöke, Martin Whitmarsh hozzájárult ahhoz, hogy a bajba jutott Brawn GP megkapja a Mercedes motorjait, amelyek egyéni és konstruktőri világbajnoki címet hoztak a csapatnak. Ross Brawn istállóját a Daimler AG felvásárolta, és 2010 óta gyári csapatként működteti. 

A McLaren később is próbált adatokat szerezni

Nem a 2007-es eset volt az egyetlen, amikor a McLaren más csapattól próbált adatokat szerezni. Nick Fry, a Brawn GP és a későbbi Mercedes egykori ügyvezető igazgatója szerint Ron Dennis 2009-ben elkérte az újonnan alakult istállótól az autó teljesítményére vonatkozó adatokat.

Dennis rendkívül gyengének találta az MP4-24-et, és mivel mérnökeinek nem hitt, ki akarta deríteni, hogy az autó aerodinamikai csomagja valójában mennyire jó. Az egykori csapatfőnök megkereste a Brawnt, hogy megtudja, az ő szélcsatornájuk milyen számokat mutat. Fry ezt az információt a „Forma-1 féltve őrzött titkának” nevezi a „Survive. Drive. Win." című könyvében, amit a Racefans szemlézett.

Fry és Dennis a 2008-as Kanadai NagydíjonForrás: Getty Images/2008 Getty Images/Mark Thompson

Fry szerint ennek ellenére az adatokat átadták a McLarennek. A döntést azzal indokolta, hogy Dennis is kellett korábban ahhoz, hogy a Brawn GP fennmaradjon. „Nagy szerepe volt, mert megengedte, hogy Mercedes motorokat használjunk. Beleegyezett, és feloldotta a vétóját, noha az elsőszámú ügyfélként a McLarennel lehetősége volt megakadályozni, hogy a Mercedes bárki mással is társuljon" – írta Fry.

A 2009-es idény első 7 futamán 6-szor Brawn-győzelem született Jenson Buttonnak köszönhetően. Ezen időszak alatt a McLaren pilótái még csak dobogóra sem állhattak.

A szezon második felében azonban a wokingiak egy továbbfejlesztett autóval álltak elő, amivel Hamilton 2 futamgyőzelmet és 4 rajtelsőséget szerzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK