Vágólapra másolva!
Bereznay Dániel az este harmadik futamán dobogón végzett, ráadásul mindezt egy látványos csatában sikerült elérnie. Az Alfa Romeo esport-versenyzője hat verseny után a 7. helyen áll a bajnokságban.

Szerdán folytatódott az F1-es esport Pro Series a londoni Gfinity arénában. A három héttel ezelőtti balul elsült versenynap után Bereznay Dániel valamelyest tudott javítani, és a silverstone-i futamon a 3. helyen ért célba. A magyar versenyző a bajnokság éllovasával vívott kerék a kerék elleni küzdelmet a futam során, amiből végül jól jött ki.

A 20 fős mezőny ezúttal a kanadai, osztrák és brit pályákon mérte össze tudását. Az esős montreali futam sajnos nem sikerült jól a magyar versenyzőnek, ugyanis a 13. rajthelyről nem tudott javítani. A bokszkiállások után még hátrébb is esett, de egy előzésnek és két időbüntetésnek köszönhetően végül ugyanabban a pozícióban fejezte be a versenyt, mint ahonnan elindult.

Bereznay Dániel az idei évtől az Alfa Romeo színeiben versenyez Forrás: GPhirek.hu

Bereznay a GPhíreknek elmondta, a kanadai pályán nem tudott tiszta kört futni az időmérőn, a futamon pedig a virtuális eső miatt leromlott látási viszonyok közepette nem tudott előrébb kerülni.

Az osztrák futamot Bereznay már sokkal előrébbről, a 3. helyről kezdhette meg. A kerékcserék után visszaesett a 4. helyre, és úgy tűnt, hogy ott is ér célba, de egy körrel a vége előtt ketten is megelőzték. Ennek következtében a 6. helyen intették le, de egy büntetés miatt 5. lett.

“A bokszban a játék hibája miatt extra 1 másodpercet veszítettem - mondta a 19 esztendős pilóta, aki Enzo Bonito büntetése miatt még így is esélyes volt a dobogós helyre. - Az utolso körben azonban a mögöttem lévő Williams, Tino Naukkarinen meglökött, félig megpörgetett. Ő letörte a szárnyát és büntetést is kapott, de két tőlünk független autó megelőzött.”

A második versenynap futamai

A silverstone-i futam, a spielberginek szinte a fordítottja volt, ugyanis a magyar versenyző ezúttal az 5. rajtkockából startolt, miután három rajthelyes büntetést kapott pályaelhagyás miatt (noha szerinte ezzel időt vesztett az előző köréhez képest), és a futamon végzett a 3. pozícióban. A bokszkiállások ezúttal jól alakultak a számára, így sikerült a listavezető Ferrari-pilóta, David Tonizza elé kerülnie. Az olasz versenyző ugyan megelőzte, de Bereznay nem sokkal később visszavágott, így megszerezte idei első dobogós helyezését.

Ami a futamgyőzteseket illeti, Kanadában a Renault-versenyző Cedric Thomé, Ausztriában Tonizza, míg Angliában a Racing Point-pilóta Marcel Kiefer diadalmaskodott. Érdekesség, hogy a montreali versenyen Thomé csak a 3. helyen ért célba, de mindkét előtte végző riválisát megbüntették. A bajnokság feléhez érkezve Tonizza vezet 104 ponttal, Bereznay 31 egységgel a 7. helyen áll.

„A Pro Series egyre szórakoztatóbb, mivel a legjobb esport-versenyzőink folyamatosan emelik a színvonalat – nyilatkozta Julian Tan, az F1 esport igazgatója. – Jó látni, ahogy ennek köszönhetően immár nemcsak a „hagyományos” esport-világ érdeklődik a sorozat iránt, hanem szélesebb közönséget is vonz. Mi továbbra is arra törekszünk, hogy lebontsuk a határokat, amik sportágunkat veszik körül.”