Társoldalunk:

Binotto nem zárja ki, hogy megvétózzák a 2021-es szabályokat

2019.10.01. 12:34

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke lehetőség szerint nem szeretne élni a csapat vétójogával a 2021-es szabályok kapcsán, ám ha érdekeiket nem tudják másképpen érvényesíteni, még erre is sor kerülhet.

Folyamatosan zajlanak a tárgyalások a 2021-es szabályváltozásokról, de a felek egyelőre nem tudtak megegyezni. A Ferrari csapatfőnöke bízik benne, hogy idővel minden kérdésben egyezségre jutnak, már csak azért is, mert nem szeretne élni az istálló évtizedes vétójogával.

A Ferrari az 1980-as évek óta rendelkezik ezzel a különleges kiváltsággal. Bernie Ecclestone és a csapatok ekkor kötötték meg először az ún. Concorde-szerződést, ami a Forma-1 üzleti viszonyait szabályozza. Enzo Ferrari a brit istállókkal szembeni hatékonyabb érdekérvényesítés céljából kapta meg ezt az eszközt, mert a veterán csapatfőnök attól tartott, az angolok szövetkezni fognak ellene.

Binotto nem akar az F1-es atomfegyverhez nyúlniForrás: Sputnik/Vladimir Astapkovich

A csapat ritkán él a lehetőséggel, ennek ellenére már többször is felvetődött az elmúlt években, hogy mindez igazságtalan a többiekkel szemben. Legközelebb erre jövőre kerülhet sor, ugyanis a jelenleg érvényben lévő Concorde szerződés 2020-ban jár le. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Ferrari az új megállapodásban is megtarthatja-e a vétóját, de lehet, hogy még az aktuális szerződés részeként élnek e lehetőségükkel. 

Mattia Binotto nem szeretné, ha a Ferrari ilyen módon akadályozná meg a 2021-es új szabályok bevezetését, ugyanakkor a svájci szakember nem is zárta ki ennek lehetőségét.  

„Senkinek sem lenne jó, ha élnénk a vétójogunkkal, sokkal hasznosabb, ha konstruktívak vagyunk – nyilatkozta a Racefans-nek. – Még egy hónapunk van, hogy a legfontosabb kérdésekben megegyezzünk. Az sem lenne tragédia, ha nem mindenkinek lenne ideális az októberi verzió, mivel utána is tudnánk javítani rajta.”

Hasonlónak tűnnek az F1-es autók, de jelentős különbségek is vannakForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Binotto kitért arra is, hogy a Ferrari leginkább az aerodinamikai módosítások jelenlegi iránya ellen próbál fellépni. A változtatások lényege, hogy a hátul haladó autókat segítenék a könnyebb előzések érdekében, de a Ferrari elsősorban azt kifogásolja, hogy túl szigorúak lennének az új szabályok és így nehezebb lenne egyedi autókat építeni. 

Szeretnénk, ha megmaradna a tervezők mozgástere 

– mondta. – Elsősorban az aerodinamikára vonatkozó szabályok esetében lenne fontos, amiről úgy véljük, hogy túlságosan távlati. Emellett persze más területen is szeretnénk elérni, hogy módosítsunk ahhoz képest, ahova mostanáig jutottunk.”

A csapatoknak, az FIA-nak, valamint a tulajdonosoknak október végéig van lehetőségük megállapodni a 2021-es szabályokról. Az istállók a háttérben azt már elérték, hogy az egységes fékrendszerekre vonatkozó tendert az FIA leállította, és bejelentették, hogy 2021-től egyelőre nem változtatnak a fékekre vonatkozó szabályokon. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK