Társoldalunk:

Ferrari: Vettelt biztonsági okokból állítottuk le Szocsiban

2019.09.30. 14:08

Mindössze 100 méter kellett volna ahhoz, hogy Sebastian Vettel visszaérjen a bokszutcába a műszaki hibás autójával, és a Ferrari ezzel elkerülje a VSC-fázist, ami miatt elbukták a futamgyőzelmet.

Az idei szezon során először esett ki Ferrari műszaki hiba miatt, a vasárnap rendezett Orosz Nagydíjon a versenyt korábban vezető Sebastian Vettel autója adta fel a szolgálatot a hibrid rendszer meghibásodása miatt. A négyszeres világbajnok pont egy kerékcsere után haladt, jelezte a problémát a mérnökének, aki eleinte azt mondta, próbáljon visszatérni a bokszba.

Vettelt nem sokkal később inkább félreállították, és a német versenyző hiába keresett megnyitást a betonfalon, hogy az autóját könnyen el le tudják tolni a pályáról, a versenyigazgató mégis VSC-fázist léptetett életbe. Ez azt jelentette, hogy lelassították a mezőnyt, így a két Mercedes a szokásosnál kisebb időveszteséggel kereket cserélhetett, ezzel Lewis Hamilton megtartotta a vezetést.

Sebastian Vettel Ferrarija a kiesés utánForrás: AFP/Dimitar Dilkoff

„Az erőforrás hibrid rendszerével akadt problémánk, megsérült egy szigetelés az autón – árulta el Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a verseny után. – Biztonsági okokból az azonnali kiállás mellett döntöttünk. Nyilvánvalóan kár ezért, mert 100 méterrel később az autóval eljutottunk volna a bokszutcába, de ez volt a legbiztonságosabb, amit tehettünk Sebért, és a biztonság az első.”

A Ferrari az idén még nem tapasztalt műszaki hibát a versenyek során,

legutóbb Kimi Räikkönen alatt állt meg az autó a tavalyi szezonzárón, Abu-Dzabiban, az idén még csak balesetekből adódóan adták fel a pilótáik a futamokat. Vettel a leintés után bosszús volt, mert egy esetleges kettős győzelem helyett a Mercedes autói értek el elsőként a kockás zászlóig, és nem is értette, hogy miért volt szükség a VSC-fázisra, ami Leclerc-től is elvette a győzelmi esélyt.

Vettel dühös volt a kiesés miatt

Michael Masi, az F1 versenyigazgatója azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a helyes döntést hozta meg a mezőny lelassításával. „Elektronikai szempontból az autó nem volt biztonságos és veszélyes is maradt a verseny végéig” – szögezte le az ausztrál szakember.  

Nagyon egyszerű döntés volt a VSC alkalmazása 

ahhoz, hogy a lehető legbiztonságosabban eltávolítsuk az autót és sportbírókat küldjünk ki. Az elektronikai hiba miatt biztosra akartunk menni, hogy a folytatás előtt teljesen rendezett és biztonságos helyzetbe kerül az autó azáltal, hogy betolták a megnyitásba.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK