Társoldalunk:

Kubica szerint az Orosz Nagydíj mélypont a pályafutásában

2019.09.30. 15:53

A lengyel pilóta eleinte nem értette, hogy miért kellett feladnia az Orosz Nagydíjat, később azt mondta, ez a pályafutása mélypontja, de nem a vezetés miatt.

Értetlenül fogadta Robert Kubica, hogy miért kellett feladnia az Orosz Nagydíjat. A Williams pilótáját azután intette ki a csapata a versenyből, hogy George Russell fékhiba miatt balesetet szenvedett, ez azonban nem elővigyázatosságból történt, hanem azért, mert a sereghajtóvá süllyedt brit istálló spórolni akart az alkatrészekkel.

„Elkeserítő hétvége volt. Az ember mindig a lehetőségeihez mérten a legjobbra törekszik, és én is ezt tettem. George kiesése után a csapat úgy döntött, leállítják az én autómat is, hogy óvják a felszerelt alkatrészeket. Nem könnyű a helyzetünk és Japán is hamarosan következik” – nyilatkozta a csalódott lengyel pilóta, és az álláspontját a csapat is megerősítette.

Kubica nem fejezhetette be az Orosz NagydíjatForrás: Williams Racing

„Visszaléptettük Robert autóját, hogy megóvjuk az alkatrészeket a szezont lezáró, intenzív tengerentúli versenyek előtt. Elkeserítő, hogy így zárjuk a két, úton töltött hetet” – utalt Dave Robson, a Williams vezető versenymérnöke arra, hogy a Szingapúri és az Orosz Nagydíjon négyből összesen háromszor estek ki az autóik.

A lengyel sajtóban Kubica kevésbé fogalmazott finoman a bizarr kiesése után. 

Az Eleven Sports műsorában bírálta a Williams csapatmunkáját: „Ilyen alacsony szinten a pályafutásom eleje óta nem voltam, mint ezen a hétvégén, és nem a vezetésről beszélek, hanem a csapatmunkáról – mondta Kubica. – Az egész F1-es pályafutásom során nem volt még olyan, mint az idén.”

Kubica a szezon eleje óta küszködik a WilliamsnélForrás: Williams Racing

Kubica elmondta, péntek óta küszködött az autó elektronikájával, és nem találtak megoldást. „Pénteken már négy kör után mondtam, hogy valami nem jó az autóval, de [vasárnapig] nem történt semmi – mérgelődött. – Az volt a célom, hogy befejezzem az összes versenyt. Kár, hogy legalább ezt nem sikerült elérni. Nem sok célunkat valósítottuk meg az idei szezon során.”

A 34 esztendős pilóta a szezon végén elhagyja a Williams-csapatot, 

és várhatóan máshol sem jut versenyzői üléshez, de főszponzora, a PKN Orlen révén egy másik istállónál valamilyen szerep juthat neki. Elmondta, a Japán Nagydíj előtt átgondolja a versenyzési lehetőségeit és promóciós rendezvényeken is részt vesz, mielőtt a szigetországba utazik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK