Vágólapra másolva!
Az energiaital helyett a Red Bull egy másik márkát népszerűsítene a kisebbik F1-es csapatával, így 2020-tól eltűnhet a Toro Rosso neve a mezőnyből.

Változhat a 2020-as szezon során induló F1-es csapatok névsora, mivel eltűnhet a nevezési listáról a Toro Rosso, értesült a Racefans. Az olasz istálló új neve Alpha Tauri lehet, ami a Red Bull ruhaipari márkája is egyben. A Toro Rosso azután jött létre, hogy a Red Bull 2005-ben megvásárolta a sikertelensége ellenére is híres Minardi-csapatot.

A Toro Rosso hagyományosan a Red Bull utánpótlásnevelő istállója, a megvásárláskor tett ígéretet betartva a központja továbbra is Faenzában működik, de a Red Bull-lal együttműködve angliai bázist is fenntartanak. Az elmúlt majd’ másfél évtized során Sebastian Vettel révén a 2008-as Olasz Nagydíjon győzelmet értek el, Danyiil Kvjat pedig 3. lett az idei Német Nagydíjon.

Eltűnhet a mára megszokott név Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az olasz kiscsapat eddig jellemzően a Red Bull energiaitalokat népszerűsítette, de az arculata terén sokáig bátrabban kísérletezett az anyaistállónál. Az idén is látható megjelenést 2017-től használják, a fényezés a Magyarországon nem kapható Red Bull Simply Cola flakonjára emlékeztet. A névváltozással várhatóan ez is lecserélődik 2020-ra. A Racefans úgy tudja,

a Forma-1 menedzsmentje már áldását adta a változásra,

ehhez azonban a többi F1-es istálló egyhangú beleegyezése is szükséges, erre jövő csütörtökig van lehetőség elektronikus szavazás révén. Noha az F1-ben a hasonló helyzetek gyakran patthelyzetet idéznek elő, valószínű, hogy az ellenfelek is támogatják majd a változást, mivel a Red Bullnak nincsenek nyilvánosan ismert anyagi vagy egyéb természetű vitái a mezőny többi tagjával.

Ruhát reklámozhat a Red Bull az F1-ben Forrás: Leo Rosas/Red Bull Content Pool

Sikeres névváltozás esetén az autó teljes neve Scuderia Alpha Tauri lesz, a csapatot pedig Scuderia Alpha Tauri Hondának nevezik majd. Ez várhatóan a köznapi használatban kisebb zavart okoz majd, mivel a Sauber a közeljövőben továbbra is Alfa Romeo Racing néven versenyez majd, köszönhetően az olasz autógyártóval élő együttműködésüknek.

Divatmárkaként az Alpha Tauri 2016-ban jött létre,

az inspirációt nyújtó Red Bullhoz hasonlóan Ausztriában működik, egyelőre Grazban és Salzburgban találhatók üzleteik, de az F1-es reklámkampány arra utal, hogy online vagy kiskereskedői hálózat építése révén globálisan is terjeszkednének a ruházati piacon.