Társoldalunk:

Mercedes: Nem sokat lehet tenni a Ferrari tempóelőnye ellen

2019.09.28. 16:16

Toto Wolff és Lewis Hamilton is kifejezetten örült, hogy a pontverseny éllovasa befért az első rajtsorba az Orosz Nagydíjon. Valtteri Bottas sem siratta, hogy lemaradt erről.

Nagyot fordultak az erőviszonyok a Forma-1-ben az elmúlt néhány hét során, mivel az idei szezon során eleinte verhetetlennek tűnő Mercedesek zsinórban ötödször sem tudtak pole pozíciót szerezni, ráadásul egy olyan pályán szenvedtek vereséget a Ferraritól, ahol eddig minden versenyt az Ezüstnyilak nyertek meg, és csak egyszer, 2017-ben kaptak ki az időmérőn.

A Ferrari fejlesztései és az autó kiismerése azonban nagy hátszelet adtak az olasz istállónak, ami Charles Leclerc révén a nyári szünet óta már zsinórban a negyedik pole pozíciót érte el, így Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már attól is lelkesedni tudott, hogy Lewis Hamilton befért a Scuderia két autója közé, és a 2. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.

Hamilton a Q1-ben és a Q3-ban használt lágy gumikat, Bottashoz hasonlóan közepesekkel kezdi a futamot - GalériaForrás: AFP/Dimitar Dilkoff

„Nagyon örülök a csapatnak, mert [Hamilton] mindent kihozott a köréből. Kár Valtteri [Bottas] miatt, mert ő is jó körön volt. A mérnöki gárdánk tényleg csúcsra járatta a csomagunkat, amivel ezen a hétvégén rendelkezünk, de nem sokat lehet tenni az egyenesekben kialakuló 7-8 tizedmásodperces hátránnyal. Úgyhogy, nagyon örülök az eredménynek” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

Wolff kijelentette, „abszolút” készen állnak a feladatra, hogy megvívjanak a Ferrarival a szezon további futamain.

„Szerintem szerénynek kell maradni, nagyon sok jó szezonunk és versenyünk volt, most egy kihívással kell megküzdenünk, és mindent bele fogunk adni” – ígérte. Az eredménytől függetlenül a Mercedes nincs rossz helyzetben, mert Hamilton és Valtteri Bottas is számíthat szélárnyékra a rajtnál, ráadásul közepes keverékű gumikkal indulnak, így elnyújthatják az első etapot a Ferrarikhoz képest.

Bottas a 13-as kanyarban mindig megcsúszott - GalériaForrás: AFP/Dimitar Dilkoff

„Trükkös volt ma a helyzet. Az utolsó szektorban, a 13-as kanyarban nagyjából az összes kör során megcsúsztam, hol jobban, hol kevésbé – szomorkodott Bottas. – A Q3-ban is mindkét etap során ez történt. Egyszerűen nem tudtam kimozogni ezt a problémát, a hátsó gumik mindig túlmelegedtek, és a harmadik szektornak ezzel annyi is lett. Nem igazán értem, hogy mi ennek az oka.”

Úgy voltunk vele, hogy ha az első sorba is jutnánk, [a Ferrarik] akkor is elkapnának a 2-es kanyarig. A küzdelem még mindig nyitott, közepes keverékű gumikkal kezdünk, ami még jó is lehet.”

Hamilton az autóból kiszállva szintén boldog volt a 2. hely láttán, kiemelte, hogy mindent bele kellett adnia annak érdekében, hogy versenyben maradjon a „sugárhajtású” Ferrarikkal szemben, és az egyenesekben tapasztalható lemaradásukat figyelembe véve nem is számított arra, hogy bejuthat az első rajtsorba. 

Hamilton a győzelemre is esélyes - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Késő estig dolgoztunk tegnap, és ma végül minden összeállt. Az volt a végső célunk, hogy a 100 százalékhoz a lehető legközelebb kerüljünk, és szerintem nem sok maradt az autóban. Szocsiban mindig is küszködtem, de ma körről körre egyre jobb lett minden, igazi hibát nem követtünk el, különösen az utolsó kör érződött nagyon jónak” – nyilatkozta Hamilton.

Őrületes a Ferrarik tempója az egyenesekben, így jó felállás a számunkra, hogy szétválaszthattuk őket.” 

„Ezt most még jobb eredményre kell váltanunk. Hosszú az út az 1-es kanyarig, nem mindig jó a keményebb abroncsokon indulni, de meg kellett próbálnunk valamit, és jó, hogy holnap másféle stratégiát is választhattunk. A csapat nagyon jó helyzetbe hozott minket, és nagyon várom a küzdelmet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK