Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája szerint egyre nehezebb lesz a Ferrarik előtt végezni, de úgy véli, jó csapatmunkával továbbra is legyőzhetők az olasz autók.

Zsinórban harmadik futamgyőzelmét szerezte a Ferrari a múlt hétvégén rendezett Szingapúri Nagydíjon, ami 2008 óta példátlan sikersorozat a csapatnál, ráadásul egy olyan pályán arattak kettős győzelmet, ahol korábban egyáltalán nem ők tűntek az esélyesnek. Még nagyobb kontrasztot okozott, hogy taktikai hiba miatt a Mercedes egyik pilótája sem állhatott dobogóra.

Ennek oka, hogy a Ferrari váratlanul elorozta a pole pozíciót Lewis Hamiltontól, aki beragadt Charles Leclerc mögé az első etapban, majd amikor mindkét Ferrari és Max Verstappen is kereket cserélt, a Mercedes a pályán hagyta a brit pilótát, aki így csak a mezőny sűrűjébe tudott visszajönni egy olyan pályán, ahol igen nehéz előzni.

Vettel támadta Hamiltont a futam elején Forrás: Daimler AG/LAT Images

„Többet is ki tudunk hozni ebből az autóból és a csapatból egyéni szinten, valamint közösen is jobbak tudunk lenni – mondta Hamilton a futam után. – Együtt nyerünk és együtt veszítünk, egyikünk sem érzi most jól magát. Szerintem ez jó dolog. Ha van valaki, aki most nyugodt a csapatnál, akkor el kell vele beszélgetni, mert mindannyiunknak érezni kellene a fájdalmat.”

Hamilton úgy vélte, a Ferrari nemcsak az új fejlesztésektől javult fel hirtelen, hanem azt gyanította, hogy az olasz istálló kiismerte az autója beállításait, de így is verhetőnek tartja őket.

„Nagyon nehéz lesz legyőzni őket, mert igen gyorsak az egyenesekben. Pillanatnyilag nem tudjuk felvenni velük a versenyt az egyenesekben, de nyertünk már korábban is úgy, hogy nem a miénk volt a legjobb autó. Azon múlik, hogyan rakjuk össze a hétvégét. Ők most mindkét térfélen jobbak, de ha jobbnak bizonyulunk az operatív területeken, akkor eléjük kerülhetünk.”

Hamilton gratulált Vettelnek a futam után

A brit pilóta ettől függetlenül azon az állásponton volt, hogy a verseny első etapja során elég jó tempóra volt képes ahhoz, hogy az élre kerüljön, „de az egész folyamat nem működött olyan jól, ahogy kellett volna.” A versenyt megnyerő Vettel abban egyetértett vele, hogy a Ferrari továbbra sem becsülheti alá a Mercedes tempóját.

Vettel viszont a Sky Sports kérdésére nem osztotta Hamilton nézetét, miszerint a Ferrari jobban akarná a sikert a Mercedesnél. „Ha megnézzük Lewis eredményeit az elmúlt néhány év során, eléggé hihetetlenek. Úgy tűnik, nem tudnak betelni [a sikerekkel], úgyhogy én csak a legnagyobb tisztelettel tudom kezelni azt, amit ők és ő személyesen is elért. Biztos vagyok abban, hogy az idén már nagyon nehéz lesz elvenni tőle [a világbajnoki címet], de megérdemli, akinek sikerül.”