Társoldalunk:

Magyar vállalkozásban hasznosulhat az F1-ben szerzett tudás

2019.09.16. 08:38

A tavalyi csúcsidőszak után az idén is visszahívta a Red Bull F1-es csapata korábbi szerkezeti elemzőjüket, Kling Sándort, aki családi vállalkozásuk fejlesztésében hasznosítaná a megszerzett tudást.

Noha még hét futam hátra van az idei versenynaptárból, a Forma-1-ben már megkezdődött a 2020-as szezon, erre utal az is, hogy a csapatok még a szokásosnál is nagyobb erőket mozgósítanak az előkészületek során. Egyebek mellett a Red Bull is visszahív munkatársakat, akik az egész szezont már nem a gyárban töltik, de visszatérnek, amikor szükség van rájuk.

Közéjük tartozik Kling Sándor is, aki szerkezeti elemzőként korábban főállásban is dolgozott különböző kompozit alkatrészeken a Red Bull Technology Centre-ben, 2018-ban viszont úgy döntött, hazatér a családi vállalkozásukba, és egy saját mérnökirodát is alapított. Ezt képviselve tavaly már visszadolgozott a Red Bullnak, és hétfői kezdéssel az idén is elfogadta a felkérést.

Kling Sándor is részt vesz a 2020-as F1-es Red Bull fejlesztésébenForrás: Kling Sándor

Több okból kifolyólag döntöttem úgy, hogy megyek vissza – nyilatkozta Kling Sándor a GPhíreknek. – Az egyik, hogy sokat tudok tanulni, hiszen ilyen közegben ez mindig lehetséges. A jelenlegi élethelyzetemben nekem most még a mérnöki feladatnál is fontosabb, hogy olyan dolgokat ellessek, amelyeket a családi vállalkozásunkban végzett munkám kapcsán vettem észre.” 

A Forma-1 nagyon messze volt a kapugyártástól, de mégis, a szervezet fejlesztése, a kommunikáció irányítása, a munkaszervezés terén nagyon sokat lehet tanulni.” 

„A Forma-1 olyan közeg, ahol nagyon gördülékenyen kell mennie a dolgoknak ahhoz, hogy egyik hétről a másikra egy fejlesztés felkerüljön az autóra. A minőségbiztosítás és a gyorsaság is nagyon fontos” – emelte ki, majd hozzátette: „Természetesen érzelmileg is szívesen visszamegyek, mert nagyon szeretek F1-es autó tervezésével foglalkozni.”

Képeken a Red Bull F1-es gyára - GalériaForrás: Thomas Butler photographer/Thomas Butler

Kling Sándor szerint az időzítéssel kapcsolatban kellett egyezkedni a csapattal, mert a tél közeledtével a kapugyártásban most jön a főszezon, miközben a Red Bullnak is fontos, hogy már a fejlesztés kezdetétől kivegye a részét a munkából. „Nem tudom, hogy mi lesz az én feladatom, de biztos vagyok benne, hogy valami komoly munkát fogok kapni, mert 

ragaszkodtak ahhoz, hogy tavalyhoz képest másfél hónappal hamarabb menjek.”  

A szakember elárulta, az ő munkáját nem befolyásolja, hogy mi a csapat aktuális célja, mert minden évben reméli, hogy világbajnok autón dolgozhat, és mindig próbálja a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A munkába állása előtt az sem foglalkoztatta különösebben, hogy milyen szabálymódosítások várhatók a 2020-as szezonra vonatkozóan.

Kling Sándor műszaki fókuszú F1-es vlogot is indított Egyforma címmel

„Mire hozzánk elkerülnek az alkatrészek, addigra a geometriai módosításokat már figyelembe vették, mondjuk az aerodinamikusok. Ha szilárdsági vagy merevségi szabályváltozás lesz, akkor más számokkal kell dolgozni, de a feladat ugyanaz, a lehető legjobban meg kell közelíteni a határokat” – foglalta össze. 

Fejlődik a mérnökiroda

Amikor felmondott a Red Bullnál, Kling Sándor elsősorban egy magyar mérnökiroda felépítésének tervével tért haza, ami egy kompozit keréktárcsa fejlesztésébe fogott. Az idén formálisan már ez a magyar mérnökiroda dolgozik be a Red Bullnak, és az elmúlt hónapok során több érdeklődő is kopogtatott nála, köztük egy bicikligyár és egy sportautógyár is, valamint folyamatban van a felni tökéletesítése is.

Karbon kompozit keréktárcsaForrás: Kling Sándor

„A felnigyártás kapcsán megcsináltuk az alapvető teszteket, amiket a fém felnikre el lehet végezni. Sajnos még nincs szabvány kompozit felnikre. Egészen másként viselkedik a fém és a kompozit anyag, de az elvégzett teszteket sikeresnek értékeltük, mert a filozófiát, amit a teszt előírt, azt teljesíti. Mivel eljutottunk erre a szintre, 

azt gondoltuk, hogy ne csak laboratóriumi körülmények között teszteljünk, hanem tegyük fel egy autóra, és menjünk ki versenypályára, hogy megnézzük, hogyan viselkedik a hőmérsékleti hatások esetén, 

például a fék környékén, kanyar közben, kigyorsításokon. Jelenleg is készülőfélben vannak a tesztfelnik, bízunk abban, hogy még az idén sikerül kijutni pályára, és ha megvannak az eredmények, akkor pályahasználatra valószínűleg el is kezdjük értékesíteni a kompozitfelniket. Az elsődleges cél viszont a sorozatgyártás, ezen az úton is haladunk, a szerszámok gyártástechnológiáját is tervezzük már.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK