Vágólapra másolva!
Hiába ajánlotta fel a szolgálatait, az F1-ben 2016-ban és 2017-ben versenyző Pascal Wehrlein nem kellett a Haasnak, amely továbbra is Nico Hülkenberg és Romain Grosjean között vacillál, a döntés nehezebb, mint gondolták.

Egyre tisztább a kép a Forma-1-es mezőny 2020-as pilótapárosaival kapcsolatban, a középmezőnyben azonban akadnak még nyitott kérdések. Az egyik ilyen a Haas Kevin Magnussen melletti ülése, a dán pilóta ugyanis biztosan itt lesz jövőre is, a kérdés, hogy Romain Grosjean, vagy Nico Hülkenberg lesz-e a csapattársa. Günther Steiner, az amerikai istálló csapatfőnöke ugyanis e két versenyző között vacillál, és azt is elárulta, hogy mi a fő szempont a döntésnél.

Grosjean a Haas 2016-os bemutatkozása óta tagja a csapatnak, helye azonban nem először kerül veszélybe, rengeteg balesete és hullámzó formája miatt már tavaly is felmerült, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést. Végül hosszabbítottak, az idén azonban ismét inog alatta a szék, könnyen lehet, hogy a Renault-t az év végén elhagyó Nico Hülkenberg váltja őt jövőre.

Hülkenberg és Grosjean közül valamelyiknek jövőre nem marad hely Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Nurphoto

„Nico és Romain között fog eldőlni a másik ülés sorsa, még nem hoztuk meg a végső döntést, de hamarosan erre is sor kerül” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök a Starting Grid nevű podcastban, majd hozzátette, Grosjean legnagyobb gyengesége a következetlenség.

Steiner korábban szeptemberre ígért döntést, az Olasz Nagydíj alatt azonabn elárulta, hogy

Gene Haas csapattulajdonossal nem igazán jutottak még dűlőre, hogy melyik versenyzőt válasszák, a döntés ugyanis a vártnál nehezebb.

„Ha egyértelmű döntés lenne, akkor könnyű lenne meghozni, és azonnal megegyeznénk. Nem vagyunk biztosak abban, hogy mi lenne a legjobb, sem ő, sem én nem az. Neki megvan az a kiváltsága, hogy megmondhatja nekem, hogy mit csináljak, mivel ő pénzeli a csapatot. Értékeli a véleményemet, megbeszéljük a dolgokat azért, hogy a legjobb döntést hozzuk a csapatnak. Amink jelenleg van, az nem rossz, de tehetjük-e jobbá? Mekkora a kockázata annak, hogy mindez nem a jó irányba sül el? Sokat lépünk hátra majd előre, egy ponton azonban dűlőre kell jutnunk."

Nem az adott futam határozza meg Grosjean jövőjét, de azért nem árt, ha jól teljesít Forrás: NurPhoto via Getty Images/Marco Serena/NurPhoto/Nurphoto

Az idő mindenesetre nem sürgeti őket, Steiner szerint ugyanis nem várható már nagy mozgás a pilótapiacon, így inkább minden aspektusát körüljárják annak, hogy a csapat szempontjából melyik versenyző lenne a legjobb, a döntés ugyanis nem csak arról szól, hogy melyikük a gyorsabb és következetesebb.

Sokkal inkább a csapat által képviselt jövőbeli irány a kérdés, ez a nagyobb döntés. Elég jól ismerjük Romaint, ha van egy rossz hétvégéje, az nem jelenti azt, hogy a következő nem lesz fantasztikus. Nagyra értékeljük a tapasztalatát. Nem úgy megy ez, hogy »ez a pilóta jó vagy nem jó«. Romaint jól ismerjük, azt is látjuk, hogy Hülkenberg mit ért el eddig, azt kell eldöntenünk, hogy a csapat nagy egészébe melyikük illik jobban."

Wehrlein is bejelentkezett

Noha mostanra már csak Grosjean és Hülkenberg van versenyben a Haas üléséért, a korábbiakban másoknak is kecsegtető lehetőség volt az amerikai istálló, többek között az F1-ben legutóbb a Saubernél versenyző, jelenleg a Mahindra Formula E-csapatát erősítő, valamint a Ferrari fejlesztőpilótájaként tevékenykedő Pascal Wehrlein is felajánlotta szolgálatait a csapatfőnöknek, de mivel legutóbb 2017-ben volt a mezőny tagja, Steiner elutasította azt.

Wehrlein nem kellett a Haasnak Forrás: Ferrari

„Már két éve nincs a Forma-1-ben.

mivel már két éve nem tagja a mezőnynek. Olyan pilótát szeretnénk, aki tapasztalt, és már régóta itt van" – szögezte le a csapatfőnök.