Vágólapra másolva!
A Haas is ügyfele a Dallarának, ahol a Mercedes korábbi főtervezője, Aldo Costa folytatja a pályafutását, de Günther Steiner csapatfőnök nem számít arra, hogy előnybe kerülnek ettől.

Az Olasz Nagydíj előtt a Mercedes bejelentette, hogy korábbi főtervezőjük, Aldo Costa elhagyja az istállót, és hazatérve a Dallara technikai igazgatójaként folytatja a pályafutását. Costa felügyelte az újkori világbajnok Mercedesek megalkotását, de az elmúlt egy év során már csak tanácsadóként volt jelen a munkában, szeptember végén pedig formálisan is távozik a csapattól.

A Dallara az egyik leghíresebb független versenyautó konstruktőr, ami számos sorozatba szállít karosszériákat és az F1-ben is együttműködnek a Haasszal, ami a lehető legtöbb tervezési és gyártási feladatot megpróbál külső beszállítóknak kiszervezni. Felmerült, hogy Costa érkezésével esetleg visszaszivároghatnak titkok a Mercedestől a Haashoz, de Günther Steiner kételkedik ebben.

Costa szeptember végéig a Mercedesnél marad Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Szerintem már mondták volna, ha ő is a rendelkezésünkre állna – mondta honfitársáról Steiner. – Nem hiszem, hogy a Mercedes elengedte volna őt, ha másik csapatnak dolgozna. Nem tudom elképzelni, hogy Forma-1-es autókat fog fejleszteni. Aldo nagyon korrekt ember. Ő nem tenne ilyet, mi pedig nem kérnénk őt erre.”

Costa az Olasz Nagydíj előtt elmondta, elsősorban a tehetséggondozással szeretne foglalkozni, és arra összpontosítana, hogy a Dallara szervezetét építse.

„Próbáljuk a Dallara csoportot felkészíteni a következő lépésre és új tehetségeket kinevezni. Én imádom ezt, és azt is, hogy különböző autókon dolgozhatok, nem csak a Forma-1-ben – mondta az olasz szakember. – Ez így szenzációs lehetőség a számomra, amit az eddigitől eltérő életmóddal ötvözhetek, így ez a tökéletes választás a számomra.”

Várják már otthon is Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Costa valóban lojális szakember, a pályafutása több szakaszra bontható, és alapvetően mindegyiket siker koronázta, de kétségtelen, hogy a legszebb eredményeit a Mercedesnél érte el.

„Csodálatos volt – mondta az eddigi pályafutásáról. – Három nagy, hosszú ciklust teljesítettem, és én ezt szeretem. A Minardinál, a Ferrarinál és a Mercedesnél is csapatot, szervezetet építettünk, valamint tervezési szakértelmet hoztunk létre. Sok szép emléket is adott ez a karrier, mindhárom munkahelyen, és most remélem, hogy kezdődik a negyedik hosszú ciklus.”