Társoldalunk:

Vettel nem látta Strollt, amikor veszélyesen keresztbeállt a pályán

2019.09.08. 18:22

A Ferrari versenyzője pont nélkül zárta az Olasz Nagydíjat, miután már a verseny elején megpördült, és balesetbe keveredett. Magával rántotta Lance Strollt is, aki úgy vélte, Vettel agresszív volt.

Újabb látványos hibát követett el Sebastian Vettel, amikor az Olasz Nagydíj 6. körében a tempós Ascari kanyarban megpördült a Ferrarival, majd veszélyesen tért vissza a pályára, összeakadt Lance Stroll autójával, ezért új első vezetőszárnyért a bokszba kellett hajtania.

Vettelt az eset miatt meg is büntették, ezért körhátránnyal, 0 ponttal zárta a futamot, amit csapattársa, Charles Leclerc nyert meg. A tavalyi Német Nagydíj óta ez már a sokadik alkalom volt, hogy Vettel kiélezett helyzetben hibázott, hasonló esetbe keveredett például az idei Bahreini Nagydíjon is. Most a 4. helyen, Valtteri Bottast üldözve rontotta el a futamát.

Stroll és Vettel a baleset során - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Nem örülök neki, nem lehetek boldog a mai napommal. Jól rajtoltunk, de nem volt hova mennem, és veszítettem egy pozíciót – utalt a Sky Sportsnak arra, hogy Nico Hülkenberg megelőzte őt. – Visszaszereztem, utolértem az előttem álló autókat, de megcsúszott az autóm hátulja, és már nem tudtam megfogni.”

Nem örültem, hogy elszállt a versenyem.” 

A közelmúlt sportfelügyelői ítéleteit ismerve nem volt kérdés, hogy Vettel büntetést kap a megpördülés utáni visszatéréséért, ezúttal a lehető legsúlyosabb időbüntetést szabták ki neki, ami teljesen megpecsételte a sorsát a monzai futamon. „Nem láttam őt, nehezemre esett, hogy ismét elinduljak az autómmal, és irányba álljak. Nem láttam őt” – mondta Strollról.

Vettel megpördülés közben - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

A német pilóta az elmúlt időszakban többször is beszélt arról, hogy túlszabályozott a Forma-1 és ma már nem olyan, mint amilyennek megszerette. Láthatóan letört volt a leintés után, de elmondta, ez nem változtat a sport iránti szeretetén. „Nem ábrándultam ki az F1-ből, még mindig imádom, de amikor az ember nem szerepel jól, nem lehet boldog” – összegzett.

Stroll ugyanúgy járt, mint Vettel

A Ferrari versenyzője saját maga mellett a balesetben Stroll számára is gondot okozott, a kanadai pilóta bírálta is ezért az ellenfelét a futam utáni interjúk során, ahol a GPhírek is ott volt.

„Eléggé bosszús vagyok, nem kellett volna ilyen agresszívan visszatérnie a pályára. Le is vágtam a pályát, hogy elkerüljem őt. Láttam a sárga zászlókat, úgy gondolom, betartottam a szabályokat a körülmények közepette, de ő az Ascari közepén jött vissza a pályára és olyan nagy tempónál tényleg nem tehettem semmit. Volt pillanat, amikor blokkolta a teljes pályát.”

Strollt szintén megbüntették, de ő csupán áthajtásos büntetést kapott, és míg Vettel három, ő csak két büntetőpontot gyűjtött. A Racefans szerint úgy vélte mindkét esetet ugyanúgy kellett volna elkönyvelni.

„Összeértünk, megpördültem, a rossz irányba álltam, és amikor én magam jöttem vissza, nem láttam, hogy jobb oldalról jönnek mellettem – folytatta. – Én is veszélyesen jöttem vissza, nagyjából ugyanazért büntettek meg engem is. Ez az egész egy katasztrófa volt” – mondta átvitt értelemben. – Az ilyen autókban nem lehet jobbra látni, egyszerűen próbáltam visszaállni a versenybe.”

Michael Masi, az F1 versenyigazgatója a Sky Sportsnak elmondta, a két eset megítélése között a fő különbséget az okozta, hogy Vettel és Stroll autója összeért, míg Stroll és Pierre Gasly autója nem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK