Társoldalunk:

Átépítik a halálos Forma-2-es baleset helyszínét

2019.09.05. 08:24

A belgiumi F2-es horrorbukás helyszíne szélesebb és más felületű bukóteret kap a jövőben, a tervezési fázis a végéhez közeledik. Eközben a mezőny Monzában is a tragédiát nyögi.

Alig telt el pár nap a tragikus spái versenyhétvége óta, Monzában újra pályára lép a Forma-1 és a Forma-2 mezőnye. Antoine Hubert halálos balesetének utózöngéi továbbra sem csendesedtek el, ha pedig valaki ránéz az olaszországi versenyhétvége F2-es nevezési listájára, azonnal eszébe juthat majd a fiatal francia pilóta tragédiája, a monzai rajtrácson ugyanis csak 17 autó lesz ott. Juan Manuel Correa, a belgiumi baleset súlyos sérültje eközben Angliában folytatja a lábadozást, a spái szervezők pedig változtatásokat terveznek az Eau Rouge utáni Raidillon kanyarban.

Alesi indulhat Monzában, csapattársa nemForrás: FIA F2

A Forma-2-es sorozat monzai versenyhétvégéjét három csapat is egyetlen autóval fogja teljesíteni,

a belga hatóságok ugyanis az ilyenkor szokásos eljárás szerint lefoglalták a Trident istálló egyik autóját, azt, amelyik a Hubert halálával végződő balesetet kiváltója volt.

A Giuliano Alesi vezette, Eau Rouge-ban falnak csapódó és a pályára visszapördülő kocsit próbálta kikerülni az érkező mezőny, benne Hubert-rel, a vége pedig tragédia lett. Alesi az autó lefoglalása ellenére indulhat a hétvégén, a csapat ugyanis neki adja az egyetlen ép kasztnit, így a korábban anyagi gondok miatt két futamot kihagyni kényszerülő Ralph Boschung járt pórul, aki várhatóan az utolsó előtti fordulóra visszatérhet.

Ralph Boschungnak nem maradt helyForrás: FIA F2

Nemcsak a Trident, hanem az Arden és a Sauber Junior Team by Charouz is egy autóval indul. Előbbi csapat már korábban jelezte, hogy visszaléptette második versenygépét, így csak Tatiana Calderonnal vesz részt a versenyen, de várhatóan a Charouz is így tesz, náluk Callum Ilott lesz az egyedüli pilóta, miközben a Spában súlyos sérülést szenvedő csapattársa továbbra is lábadozik. A kettős lábtöréssel műtött Juan Manuel Correát a Liège-i kórházból egy, az övéhez hasonló sérülésekre specializálódott intézménybe szállították az Egyesült Királyságba, továbbra is intenzív osztályon kezelik. „Az orvosok úgy döntöttek, hogy továbbra is intenzív osztályon tartják, hogy további vizsgálatokat végezhessenek és a lehető legjobban figyelemmel tarthassák az állapotát. Az egészségi állapota nem változott, továbbra is stabil" – áll a Correa csapata által kiadott közleményben.

Változtatnak a halálos baleset helyszínén

Nathalie Maillet, a spái versenypálya vezérigazgatója a Belga hírügynökségnek megerősítette, hogy a baleset ellenére nem terveznek változtatni a Raidillon kialakításán, a kanyar bukótere, amelyen Correa teljes sebességgel száguldott át, majd rohant bele Hubert autójába, azonban kavicságyas lesz.

A Raidillon bukótere újra kavicságyas leszForrás: Getty Images/Michael Cooper

Ez a fejlesztés első sorban a motoros endurance vb 2022-es spái 24 órás futama miatt szükséges, az események tükrében azonban akár korábban is megvalósulhat. Maillet elmondta, hogy mindenekelőtt meg fogják várni az FIA vizsgálatát, jelenleg is tárgyalnak a nemzetközi autós és motoros szövetséggel a bukótér pontos kialakításáról, a terveket az idei év végéig szeretnék véglegesíteni. A Raidillon bukótere várhatóan szélesebb is lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK