Társoldalunk:

Leválthatják a Forma-1 kereskedelmi igazgatóját

2019.09.04. 11:15

Ross Brawn és Chase Carey a Forma-1 vezérkarában folytatja a pályafutását, értesült a BBC. Az elmúlt hetek során több pletyka is felröppent elsősorban Carey jövőjével kapcsolatban, sokan Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét is hírbe hozták a Liberty Media vezérigazgatói székével, de úgy tűnik, az idén nem lesz változás.  

Wolff korábban tagadta, hogy Carey székére pályázna, és közben a Daimler AG új elnök-vezérigazgatója, Ola Källenius is jelezte, hogy legalább 2025-ig a Forma-1-ben tartaná a 2014 óta legyőzhetetlen márkát, így az osztrák szakember egyelőre úgy tűnik, a mezőny tagja marad. Ugyanerre készül a poszt kapcsán szintén megnevezett Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. 

Brawn és Carey maradhat, de Bratches távozhat az F1-bőlForrás: AFP/2017 Getty Images/Dan Istitene

A brit médiaszolgáltató szerint Brawn és Carey is szeretné megvárni, amíg a 2021-re tervezett szabályváltozások teljes mértékben végbemenjenek. Ez azt jelenti, hogy legalább a következő utáni szezon feléig felügyelnék a sportágat, hogy adott esetben a gyermekbetegségeket még az ő irányításuk alatt küszöböljék ki. 

Ugyanakkor nem valószínű, hogy mindenki marad a posztján: a BBC úgy tudja, a 2019-es szezon végeztével a Forma-1 kereskedelmi teendőkért felelős szervezete jelentős változásokon megy majd keresztül.

A tőzsdén nem szerepel jól az F1, és többször is veszteséges volt az elmúlt évek során, de 2021-től gazdaságilag is új korszak kezdődhetForrás: Xavi Bonilla / DPPI/Xavi Bonilla/Xavi Bonilla

Ennek kapcsán több hiteles forrás is arról számolt be, hogy Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója távozik az idény végén.

Bratches korábban az ESPN csatorna értékesítésért és marketingért felelős elnökhelyettese volt, a Forma-1-hez 2017 elején csatlakozott, nem sokkal azután, hogy a Liberty megvette a jogokat. Az amerikai üzletember bevallottan nem kötődik a Forma-1-hez, ráadásul az elmúlt évek során a sportág nem tudta lényegesen növelni a bevételeit. Egyelőre egyik érintett sem kommentálta a híreszteléseket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK