Vágólapra másolva!
Fernando Alonso mellett a Williams és a McLaren színeiben összesen hét Forma-1-es futamgyőzelmet arató Juan Pablo Montoya is egy sikerre van attól, hogy megcsinálja a Triple Crownt, az idei Indy 500 győztese szerint neki nagyobb sansza is van erre, mint a spanyolnak.

Fernando Alonso elmúlt két éve jóformán egyetlen cél hajszolásáról szól, a kétszeres Forma-1-es világbajnok spanyol szeretne lenni Graham Hill után a történelem második olyan autóversenyzője, aki megnyeri a Triple Crownt, azaz a monacói F1-es futamon, a Le Mans-i 24 óráson és az Indianapolis 500-on is az első helyen végez. Noha Alonsónak előbbi kettőn már sikerült a győzelem, rajta kívül van még valaki, akinek "csak" egy siker hiányzik a triplázáshoz, nevezetesen Juan Pablo Montoya, aki a legutóbbi Indy 500 győztese szerint hamarabb elérheti ezt, mint a spanyol.

Alonso az idén el sem tudott indulni az Indy 500-on Forrás: McLaren

Lehetetlen nehézségi rangsort felállítani a három verseny között, annyi bizonyos, hogy a jó autó és egy adag szerencse mindegyikhez elengedhetetlen. Alonso 2006-ban és 2007-ben nyert Monacóban, Le Mans-i győzelemből is kettő van neki, egy 2018-ból, egy pedig az idénről.

Az Indy 500-on eddig csak 2017-ben vett részt, akkor 27 körön át vezetett is, a verseny hajrájában motorhiba miatt az élmezőnyből esett ki, az idén kvalifikálni sem tudta magát.

Az F1-ben 2001 és 2006 között a Williamsnél és a McLarennél versenyző Montoya 2003-ban aratta egyetlen monacói diadalát, Indianapolisban 2000-ben és 2015-ben nyert, neki a Le Mans-i elsőség hiányzik, az idén, az LMP2-es kategóriában indult először a 24 óráson, kategóriája harmadik helyén végzett. Az idei Indy 500-at megnyerő Simon Pagenaud úgy gondolja, a kolumbiainak hamarabb összejöhetne a triplázás, mint a kimondottan erre hajtó Alonsónak.

Montoya a Team Penske Acurájában Forrás: Getty Images/2019 Greg Doherty/Greg Doherty

Montoya jelenleg az észak-amerikai sportautó-bajnokságban versenyez a Penske színeiben, az idei kiírást meg is nyerte Pagenaud és Dane Cameron oldalán. Előbbi úgy véli, hogy Montoyának Le Mans-ban is lenne esélye egy olyan LMP1-es gárdával, amely a megfelelő hátteret biztosítja neki. „Juan Pablo teljes munkaidőben sportautókkal versenyez és nagyon jó benne. Még mindig pontosan olyan jó pilóta, mint amilyen mindig is volt, őszintén mondom – méltatta őt a francia. – Ültessék őt bármilyen autóba, képes rá, hogy egyből versenyképes legyen.

Ha én a megfelelő környezetet tudnám biztosítani neki, tudnám, hogy megcsinálná."

Mindennek tökéletesnek kell lennie ahhoz, hogy Alonso Indy 500-at nyerjen Forrás: McLaren

Alonso esélyeiről egy Indy 500-győzelemre ellenben nem vélekedik olyan pozitívan Pagenaud. A spanyol az idén tapasztalhatta meg, hogy felkészületlen istállóval még a versenyre sem lehet bekerülni, nemhogy megnyerni azt.

Sok mindennek össze kell állnia, az ő helyzete jóval komplikáltabb" – hangzott Pagenaud értékelése.