Vágólapra másolva!
Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője szerint egyértelműen az a közvélekedés a paddockban, hogy a Forma-1 rossz irányba ment el a gumikkal, ezért szerinte a jövőben keményebb keverékeket kell gyártaniuk ahelyett, hogy lágyítani próbálnak az abroncsokon.

A jelenleginél keményebb gumikeverékeket gyárthat a jövőben a Pirelli az F1-be, miután a gyártó autósportért felelős vezetője „rossz iránynak" minősítette azt, amerre eddig tartottak. Mario Isola szerint az idei Brit Nagydíj volt a példa arra, hogy nem lágyítani, hanem keményíteni kell az abroncsokon, mert azzal tudják elősegíteni az izgalmas versenyeket. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke eközben azt szeretné, ha nemcsak a kopás mértékét, hanem egyéb tényezőket is meghatározhatnák a Pirellinek, hogy többet ne fordulhasson elő az, ami az idén.

Jöhetnek a keményebb gumik? Forrás: Motorsport Images

Az F1-es csapatok az Osztrák Nagydíj előtt szavazást tartottak arról, hogy a Pirelli visszahozza-e szezon közben a 2018-as idényben használt gumikat, de miután a 10 csapat között 50-50%-ban oszlottak el a szavazatok, maradtak az idei keverékek. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azon túl, hogy szerinte csak akkor lenne elfogadható a kívánt 70%-os szavazati arány, ha arról is hasonló módon szavazhatnának, hogy az adott szezonra milyen gumikat gyártson a Pirelli, elmondta, hogy – bár nem a Pirellit teszi felelőssé a nehezen kezelhető idei abroncsok miatt –

a jövőben pontosabb instrukciókat adna a gyártónak az úgynevezett target letterben (az FIA és a csapatok által a Pirellinek címzett, a gumikkal kapcsolatos kívánalmakat tartalmazó dokumentum).

„A Pirelli a legjobbat igyekszik nyújtani. Le van fektetve az irányvonal, amelyben megpróbáljuk meghatározni, hogy milyenek kell legyenek a gumik. Ilyen irányvonal a múltban nem létezett. Manapság mindig igyekeznek javulni abban, hogy miként közelítsék meg a gumik megalkotását,

– nyilatkozta Binotto az Autosportnak. – Persze ezért sem hibáztathatjuk a Pirellit. A mostani gumikat egyértelműen nehéz felmelegíteni, nagyon keskeny a működési tartományuk és könnyen túlmelegszenek, ha kicsit csúszkál az autó, vagy egy másik kocsi mögött halad. Ez olyasmi, amin változtatni kell a jövőben."

A Ferrarinak nagyon nem jöttek be az idei Pirellik Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

Az idei gumikkal több csapatnak is meggyűlt a baja, a leglátványosabban a Ferrari szenvedett velük. Binotto egyértelművé tette: nem azt várja a Pirellitől, hogy bármely csapatnak kedvezzen, szerinte a teljes mezőnynek előnyös lenne, ha többet tudnának a gumikról azelőtt, hogy elkezdik tesztelni azokat. Hogy a svájci szakember által kifogásolt dolgokban lesz-e változtatás, az egyelőre kérdés, egy másikban azonban vélhetően lesz, keményedni fognak a keverékek. „Tavaly sokkal lágyabb gumikat vetettünk be, azt mondanám, hogy két lépcsővel lágyabbakat, mint 2017-ben. Ennek az egyetlen eredménye azonban az volt, hogy a csapatok sokkal jobban visszafogták a tempót a versenyen” – magyarázta Mario Isola, hogy ami elsőre jó ötletnek tűnt, végül fordítva sült el.

Isola szerint az idei Brit Nagydíj volt a legjobb példa arra, hogy a keményebb gumi jobb, a silverstone-i hétvégén a C1-es, C2-es és C3-as gumit vitték, ezek közül pedig a két legkeményebb használata szolgáltatta a nyerő taktikát.

A Brit Nagydíj a kemény keverék ellenére jócskán szolgáltatott izgalmakat Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

„A pálya felülete az új aszfalttal kevésbé volt érdes, a legkeményebb keverékeket vittük oda, és kaptunk egy jó versenyt, amelyen a pilóták az utolsó körig nyomhatták. Hamilton a legkeményebb, 30 körös gumikon futotta meg a leggyorsabb kört a végén.

A jövőre nézve ezért is kérték tőlünk, hogy alacsony kopású gumikat fejlesszünk. Az egységes álláspont az F1-ben jelenleg valószínűleg az, hogy a rossz irányba mentünk, a jövőben pedig más megközelítés kell."