Leclerc meglepte a Ferrarit

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Magyar Nagydíj
BUDAPEST, HUNGARY - AUGUST 02: Charles Leclerc of Monaco and Ferrari arrives at the circuit before practice for the F1 Grand Prix of Hungary at Hungaroring on August 02, 2019 in Budapest, Hungary. (Photo by Charles Coates/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Noha követett el hibákat, összességében hozta, amit a csapat várt tőle, bizonyos tekintetben pedig még többet is nyújtott Charles Leclerc élete első ferraris szezonjának eddigi részében.

A Ferrari az idén eddig korántsem hozza azt, ami a 2018-as szezon alapján várható lett volna tőle. Ez főként a vörösök autójának köszönhető, Mattia Binotto azonban azt is elismerte, hogy olykor más téren sem álltak a helyzet magaslatán. Volt azonban pozitívum is a Scuderia első félévében, mégpedig a mindössze egyéves Forma-1-es tapasztalattal felvértezett Charles Leclerc teljesítménye, aki bár több hibát is elkövetett, összességében hozta, amit főnökei vártak tőle, sőt, Binotto szerint meg is tudta lepni őket.

Leclerc-ben nem kellett csalódnia a Ferrarinak Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

A még mindig csak 21 esztendős monacói pilóta nyers tempójához már pályafutása korábbi szakaszában sem fért kétség, a 2016-os GP3-as és a 2017-es Forma-2-es bajnokság megnyerése, valamint a Saubernél eltöltött 2018-as F1-es bemutatkozó idény bizonyította, hogy ezen a téren nem lesz gondja. Ezt a Ferrarinál is tudták, ezért Binotto nem is tartotta kockázatosnak Leclerc mélyvízbe dobását,

az azonban még őt is meglepte, hogy Sebastian Vettel újdonsült csapattársa milyen ütemben fejlődött tovább az idei szezonban.

„Tudtuk, hogy nagyon erős védekezésben és támadásban egyaránt, mert ezt láthattuk tőle a GP3-ban és a Forma-2-ben is. Ha valami meglepett minket vele kapcsolatban, az az, hogy mennyit fejlődik futamról futamra – nyilatkozta a svájci csapatfőnök az Autosportnak. – Minden versenyhétvégével egyre jobb munkát végzett, és szerintem még ennél is lehet jobb."

Leclerc Hockenheimben nagyot hibázott Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Azért hibából is akadt, elég visszagondolni a júliusi Német Nagydíjra, amelyen Leclerc potenciális dobogós helyezést dobott el, míg Bakuban az időmérőn törte össze az autót, amivel szintén hasonló eredménytől foszthatta meg magát és a csapatot. Binotto ezzel együtt pozitívan értékeli pilótája teljesítményét, kiemelve, hogy a hibákból képes volt tanulni. „Ha megnézem a szezon első felét, nagyon pozitív, ahogy Charles fejlődik.

Abban is versenyről versenyre, napról napra fejlődik, ahogyan együttműködik a csapattal és támogat minket az autó fejlesztésében, ez egy másik pozitívuma az első félévnek."

Jól megértik egymást Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Aki nem feltétlenül örülhetett Leclerc érkezésének, az Sebastian Vettel, hiszen a négyszeres világbajnoknak eddig nagyobb fejtörést okozott a fiatal monacói, mint korábbi csapattársa, Kimi Räikkönen. Leclerc ugyanakkor tisztelettel viszonyul a némethez, és bár legjobb barátok vélhetően sosem lesznek, az a Magyar Nagydíj utáni közös sajtótájékoztatót követően is látszott, hogy jóban vannak, barátságosan kívántak egymásnak jó pihenést a nyári szünetre, majd mindketten a reptér felé vették az irányt. Binotto ugyancsak üdvözli, hogy nem kell a pilótái közötti acsarkodással foglalkozni.

– mondta Vettelről. – Nagyon okos és motivált, szerintem neki is lehetett volna ez sokkal nehezebb, viszont tudja, hogy mire képes, és elég okos, hogy megértse a helyzetet. Továbbra is nagyon támogatja a csapatot, tudja, hogy fontos pillére az istállónak a jelenben és a jövőre nézve is."