Társoldalunk:

Räikkönen fia gokartozni kezdett

2019.08.15. 18:56

A 2007-es világbajnok tavasszal még azt mondta, Robin inkább a motorozás iránt érdeklődik, de már akkor sem zárta ki, hogy gokartokkal is szerencsét próbál. Még nem tudják, hogy ebből pályafutás vagy hobbi lesz-e.

Gokartba pattant a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen négyéves kisfia, Robin, erről az édesapa osztott meg egy videót a saját Instagram-oldalán. Robin nedves pályán tette meg a tapogatózó métereket, édesapja pedig a „Batman: Kezdődik” (Batman Begins) című filmre, és a saját becenevére (Iceman) utalva hozzátette: Aceman Begins.

Räikkönent tavasszal már kérdezgették, hogy gyermekei is érdeklődnek-e a motorsportok iránt, akkor a finn pilóta azt mondta, kisfiát inkább a motorok érdeklik, „de ki tudja, ma az egyik dolog tetszik neki, holnap meg lehet, hogy valami teljesen más.” Hozzátette, nyárra tervezték, hogy Robin kipróbálja a gokartozást is.

Ha tetszik neki, csinálhatja, de a gyerekeknél sohasem tudni, mit szeretnének. Engem nem zavar, ha csak egy hobbi lesz a számukra, akkor is nagyszerű időtöltés, és talán nekem is könnyebb lesz!” 

Hozzátette, feleségével támogatni fogják gyermekeik terveit, bármivel is szeretnének majd foglalkozni. „Ha táncosok szeretnének lenni, akkor nekem abszolút semmi problémám nem lesz, amíg élvezik. Szerintem minden jobb annál, mint az, hogy lógnak a vasútállomáson, verekednek vagy otthon ülnek és számítógépes játékokkal játszanak.”

View this post on Instagram

My gang minus 1. Photos @calloalbanese

A post shared by Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) on

A finn pilóta és felesége, Minttu két gyermeket nevel, Robin 2015-ben, Rianna (aki szintén beült egy gokartba, de egyelőre valószínűleg csak álló helyzetben) 2017-ben született. A szülők a napokban ünnepelték harmadik házassági évfordulójukat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK