Társoldalunk:

Red Bull: Nem csak Gasly tempójával volt baj

2019.08.14. 16:12

A Red Bull drasztikus lépésre szánta el magát és 12 futam után elküldte Pierre Gaslyt, a helyére pedig a Toro Rosso újoncát, Alex Albont ültette. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója elmondta, hogy mi volt a baj a franciával.

Csupán indormációmorzsák láttak napvilágot a Red Bull háza tájáról azóta, hogy az energiaitalos alakulat lefokozta Pierre Gaslyt és a Forma-1-ben mindössze az idén bemutatkozó Alex Albont ültette a helyére. Helmut Marko, a bikások tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy muszáj volt reagálniuk a francia pilóta rossz teljesítményére, aki mindössze pár órával a bejelentés előtt értesült arról, hogy vissza kell mennie a Toro Rossóhoz. Eközben Max Verstappent teljesen hidegen hagyja, hogy ki a csapattársa.

Gasly nemcsak a nyers tempója miatt esett ki a pixisbőlForrás: AFP/2019 Getty Images/Dan Istitene

Tizenkét verseny alatt egyszer sem sikerült dobogóra állnia, miközben csapattársa ötször is pezsgőzhetett a pódiumról, kétszer annak legmagasabb fokáról. Marko szerint azonban nem csak az elmaradó eredmények, valamint a Verstappenhez képest átlagosan 5 tizedes időmérős lemaradás (ez a legnagyobb különbség csapattársak között a jelenlegi mezőnyben ezen a téren) volt az oka Gasly lefokozásának.Gaslynak mezőnyben autózva is gondjai voltak, pozíciókat veszített és nem tudott előzni– nyilatkozta az osztrák tanácsadó az Auto Bildnek. – Reagálnunk kellett és meg kellett adnunk a lehetőséget Albonnak a szezon végéig. Gasly átveszi a helyét a Toro Rossóban, aztán meglátjuk, hogy ki vezet Max oldalán jövőre."

A holland De Telegraaf megszólaltatta a hollandot is, aki ennél közönyösebben nem is reagálhatott volna arra, hogy a Belga Nagydíjtól új csapattársat kap.Természetesen kár Pierre-ért, személy szerint azonban nem érdekel, hogy ki a csapattársam– zárta rövidre a dolgot Verstappen. – A lényeg, hogy a másik autóval is jól teljesítsünk és így több pontot szerezzünk a csapatnak."

A hírek szerint a mérnökeivel sem volt felhőtlen a kapcsolataForrás: Getty Images/2018 Getty Images/James Bearne

A francia RMC Sport értesülései szerint Gasly nyaralása közben, a bejelentés reggelén, telefonon értesült arról, hogy elveszítette az ülését, ami meglepetésként érte annak tükrében, hogy a Magyar Nagydíjon még azt mondták neki a felettesei, hogy nincs veszélyben a helye. Az RMC Sport a pilótához közel álló forrásoktól úgy tudja, hogy csapaton belül nem voltak teljesen egyenlőek a feltételek,

ráadásul a mérnökökkel sem volt felhőtlen a kapcsolata Gaslynak.

„Meg fogja mutatni a valós tudását egy olyan csapatban, amelyet szeret, olyanokkal, akiknek már bizonyított" – idézik a pilóta ügyvédjét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK