Társoldalunk:

Még ha ki is rúgja, a Mercedes nem akar kitolni Bottasszal

2019.08.07. 16:55

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, felelősséggel tartoznak versenyzőik iránt, így ha el is küldik Valtteri Bottast az év végén, a döntés meghozatalánál tekintettel lesznek Lewis Hamilton csapattársának jövőjére.

A Magyar Nagydíj hétvégéje során megtudhattuk, hogy a Mercedes Valtteri Bottas és Esteban Ocon közül fogja kiválasztani Lewis Hamilton jövő évi csapattársát, Max Verstappen tehát nem fog az ötszörös világbajnok mellé szerződni 2020-ra. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megerősítette, hogy a nyáron hozzák meg a döntést, Ocon és Bottas kiértékelését pedig már rögtön a hungaroringi verseny utáni hétfőn megkezdték. Az osztrák üzletember ígéri: bárhogy is döntenek, nem fognak kitolni a hoppon maradt versenyzővel.

Bottasnak nem sikerült a magyaroszági hétvégéje - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Magyar Nagydíj első köre után a Hungaroring sajtószobájában is sokan csak a fejüket csóválták Bottas kálváriáját látva. A pontversenyben Hamiltonhoz képest a futam előtt még 41, utána már 62 pontos hátrányban levő finn jól kapta el a rajtot, viszont elfékezte az első kanyart, amivel láncreakciót indított el, két kanyarral később csapattársával, majd a négyes kanyar előtt Charles Leclerc-rel is összeért, aminek az első szárnya látta kárát, visszaesett az utolsó helyre, végül nyolcadikként intették le.

Toto Wolff saját elmondása szerint nem örült felhőtlenül Hamilton sikerének, mert közben nagyon sajnálta Bottast.

„Azért nem láttak le-föl ugrálni örömömben, mert Valtteri szempontjából ez egy szomorú verseny volt – nyilatkozta Wolff. – Az időmérő után annyira tettrekész volt, kitűnő teljesítményt nyújtott, a megfelelő mentális állapotban volt a futam előtt. A sajnálatos elfékezés az egyes kanyar előtt, majd az összeérés Lewis-zal, aztán az összeérés Leclerc-rel, egy kör alatt az összes elvégzett kemény munka odalett. Ez szörnyű, sajnálom őt."

A dolgok már a verseny legelején kicsúsztak Bottas irányítása alól - Galéria!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Akik azt hitték, hogy Bottasnak a hungaroringi vesszőfutással befellegzett, lehet, hogy nem tévednek, Wolff mindenesetre kitart amellett, hogy az egész éves teljesítményt fogják figyelembe venni akkor, amikor eldöntik, hogy a tartalékpilóta Ocon, vagy Bottas üljön jövőre a garázs Hamiltonéval átellenes oldalán. Nem engedjük, hogy egyetlen verseny befolyásolja a döntésünket, sokkal inkább úgy zajlik ez, hogy kielemezzük az összes adatot, majd hozunk egy döntést. A stabilitás, egy nagyszerű személyiség és remek pilóta versenyez azzal, hogy lehetőséget adjunk-e egy fiatal pilótának ennek minden kockázatával és jutalmával. Rögtön a Magyar Nagydíj utáni héten elkezdjük a folyamatot, ami egyáltalán nem lesz könnyű."

A szárnycsere után át kellett verekednie magát a mezőnyön - Galéria!Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Wolfftól az Autosport újságírója megkérdezte, hogy számításba veszik-e a döntésnél, hogy az a pilóta, amelyik ülés nélkül marad náluk, máshol találjon magának helyet. Ezt leginkább úgy tudják elősegíteni, hogy minél hamarabb közlik az adott versenyzővel, ha nem tartanak rá igényt, hogy még el tudjon kezdeni más istállókkal tárgyalni a következő évre. „Ennek abszolút szerepe lesz az egyeztetések során, mivel felelősséggel tartozunk a pilótáink iránt – szögezte le a Mercedes csapatfőnöke. – Felelősséggel tartozunk a fiataljaink és azok iránt is, akik jelenleg az autóban ülnek. Semmi olyat nem fogunk tenni, ami megnehezíti az életüket. Úgyhogy igen, bárhogy is döntünk, számításba fogjuk venni a lehetőséget, hogy [aki ülés nélkül marad a Mercedesnél], az el tudjon menni máshova. Ha ez Esteban lesz, akkor fejlődhessen, hogy egy nap visszatérhessen a Mercedeshez, ha pedig Valtteri, akkor puhára essen, ahogy önök mondják. Mert megérdemli, szombaton nagyszerű volt a tempója."

Nem aggódikForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

Bottas a Magyar Nagydíj után ugyancsak

valószínűtlennek tartotta, hogy hungaroringi teljesítménye miatt biztosan útilaput kötnek a talpára, mint mondta, ő nem ideges.

„Nyilván jó lenne hallani, hogy mik a hírek, amikor a csapat eldönti, hogy mit akar tenni, de mit tehetnék? – nyilatkozta a finn. – Nem hiszem, hogy egy verseny bármin is változtatna, ahogyan azt a hétvége előtt is mondtam. Úgyhogy nem igazán vagyok ideges. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan többet fogunk tudni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK