Magyar fotóstól loptak objektíveket a Hungaroringen

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Német Nagydíj
Photographers take pictures of Mercedes' British driver Lewis Hamilton on a kick scooter as he arrives on the track on July 25, 2019 in Hockenheim, southern Germany, prior to the Formula One German Grand Prix. (Photo by Sebastian Gollnow / dpa / AFP) / Germany OUT
Vágólapra másolva!
Korábban példátlan bűncselekmények történtek az idei F1-es Magyar Nagydíj során, több objektívet is elloptak a Hungaroring sajtóközpontjából.

Lopások keserítették meg két fotós hétvégéjét az F1-es Magyar Nagydíjon. A több kiadványnak is dolgozó Kaiser Erika hétfőn a Facebookon azt írta, vasárnap két objektívjét is eltulajdonították és egy kommentben hozzátette, hogy a Getty Images egyik fotósától is elvittek szintén egy objektívet.

„Olyan jól indult. Olyan jó hétvégém volt most a Hungaroringen. Úgy éreztem, hogy a szokásosnál többször voltam jókor jó helyen. Ügyes voltam, majdhogynem elégedett. De aztán… az utolsó pillanatban is haza lehet vágni az egészet, amikor már 4 nap után, hullafáradtan menne haza az ember, de az asztala majdnem üres. Két objektívem tűnt el vasárnap, ellopták” – írta.

Lewis Hamilton és fotósok a Német Nagydíjon Forrás: AFP/Sebastian Gollnow

A fotográfustól egy Canon EF 70-200mm f/2.8L IS II USM (gyáriszám: 4920006927) és egy Canon EF 300mm f/2.8L IS USM (gyáriszám: 44880) tűnt el, a Getty Images fotósától egy 600-as objektív, a felszerelés összértéke több millió forint, Kaiser Erika feljelentést tett, az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomozás indult.

A Magyar Nagydíjak 34 éves történetében nem fordult elő ilyen eset, de más F1-es helyszíneken történtek már hasonló bűntettek.

Barcelonában az előszezoni tesztelés során több autót is feltörtek a sajtóparkolóban, a Crash.net tudósítóját akkor a Ferrari segítette ki egy laptoppal, Tóth Zsombor fotográfus és Farkas Péter, a GPhírek korábbi rovatvezetője pedig monzai lopásokra is emlékeztetett. Kaiser Erikának több hazai fotós is segítséget ajánlott.

Völgyi Attila fotóriporter a blogján azt javasolta, hogy a fotósok vezessenek listát a felszereléseik gyári számairól, és fotózzák is le azokat, regisztráljanak a Lenstag.com-ra, minden eszközön szerepeljen a tulajdonos neve és elérhetősége, illetve ne hagyják az eszközöket őrizetlenül autóban, szállodában és stúdióban sem.