Társoldalunk:

Hamilton kesztyűs kézzel bánt Verstappennel a vb-címre gondolva

2019.08.06. 09:14

Lewis Hamilton elárulta, hogy nem volt olyan agresszív Max Verstappen ellen a Magyar Nagydíjon, mint lehetett volna, mert a világbajnoki címet is szem előtt tartotta, amelyért szerinte a holland nincs igazán versenyben.

Az idei Magyar Nagydíjon a jelenlegi mezőny két legjobbnak tartott pilótája csapott össze, és szolgáltatott kétszer is kerék a kerék elleni csatát a nézőknek, habár ebből a második jóindulattal nevezhető csak csatának, hiszen akkorra Max Verstappen gumijai teljesen elfogytak, ezért gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni Lewis Hamilton ellen.

Az első csörte viszont annál élvezetesebb volt, a két autó fej-fej mellett érkezett meg a pálya leggyorsabb kanyarjába, amelyben az ötszörös világbajnok húzta a rövidebbet. Hamilton a futam után elmondta, hogy egy kicsit a világbajnoki címet is szem előtt tartotta, amikor megválasztotta, hogy mennyire lesz agresszív, valamint dicsérte Verstappent, aki nagyon tisztelettudóan viselkedett vele.

Hamilton mindkétszer a célegyenes végén támadta meg Verstappent - Galéria!Forrás: Sam Bloxham / LAT Images/Motorsport Images

A holland pilótának Forma-1-es, még inkább red bullos karrierje elején igen kétes volt a híre a kerék a kerék elleni csatákban, gyakorlatilag miatta hozták azt a szabályt is, hogy a féktávon már nem lehet irányt változtatni, egy időben ugyanis rendszeresen az utolsó utáni pillanatban mozdult védekezés közben. Hogy még mindig tud kemény lenni, azt Ausztriában Charles Leclerc ellen megmutatta, 

Hamilton ellen a Hungaroringen viszont mintha kicsit visszafogottabb lett volna, a négyes kanyarban jól láthatóan nagyon szűken próbált fordulni, hogy véletlenül se érjen össze a Mercedesszel. 

„Láthatjuk, hogy két remek pilótáról van szó, akik nagyon tisztelik egymást. Csak így lehet 290 kilométeres óránkénti sebességgel egyszerre bevenni egy kanyart" – méltatta saját pilótáját és Verstappent Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

Hamilton és Verstappen csatái a Magyar Nagydíjon

Hamilton is örült, hogy jót csatázhatott Verstappennel úgy, hogy végig érezte a köztük levő tiszteletet. Főleg azok után lehetett ez felüdülés az ötszörös világbajnoknak, hogy tavaly elmondta, a holland az a pilóta a mezőnyben, akitől sosem tudja, hogy mire számíthat. „Amint átvettem a második helyet, úgy voltam vele, »oké, az egész Max és köztem levő csata, amiről az emberek beszélnek, ma meg fog történni.« És igazán fantasztikus volt – idézte fel Hamilton az első kört, amikor elment Valtteri Bottas mellett. – Tényleg nincs jobb érzés egy versenyzőnek, amikor egy ilyen versenyt vívhat egy igazán erős ellenfél és nagyszerű pilóta ellen, mint Max, aki nyilván ereje teljében van, és továbbra is remekül teljesít. Megnyugtató és fantasztikus látni először is a tiszteletet kettőnk között, szerintem a pályán nagyon nagy tisztelettel vezettünk. Remélem, hogy ez ezután is így lesz."

A mindent eldöntő előzés - Galéria!Forrás: Sam Bloxham / LAT Images/Motorsport Images

Hamilton a GPhírek kérdésére az Osztrák Nagydíj előtt elmondta, hogy nem fog a világbajnoki címre gondolva óvatosabb taktikát választani a rajtnál, hiába Verstappen és Leclerc van előtte, akik már akkor is tetemes ponthátrányban voltak. 

Mostanra azonban mintha jobban előtérbe került volna a vb-cím az ötszörös világbajnoknál, aki bevallottan kevésbé agresszívan támadta Verstappent emiatt. 

„Jól pozícionálta az autóját. Hagytam neki elég helyet, egy kicsit még annál is többet, ez azonban csak amiatt volt, mert kissé másért harcolunk” – mondta Hamilton. Ha ugyanazokért a pontokért küzdenénk, talán sokkal agresszívabb lehetett volna a csata, erre azonban most nem volt szükség.  Csak igazán biztosra akartam menni, hogy amikor végül megcsinálom az előzést, az tiszta legyen, csak elhúzzak mellette."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK